Infotér

Novák: jövőre 4,4 milliárd forintot fordít a tehetségprogramra a kormány

A program része a Stipendium Peregrinum ösztöndíj, amelynek köszönhetően majdnem ötven diák tanulhat a világ legjobb egyetemein.

2021.10.19 12:54MTI

Csak jövőre 4,4 milliárd forintot fordít a Nemzeti Tehetség Programra a kormány - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a balatonfüredi Infotér Konferencián.

Novák Katalin kiemelte, a program része a Stipendium Peregrinum ösztöndíj, amelynek köszönhetően majdnem ötven diák tanulhat a világ legjobb egyetemein. A programban nemcsak a tandíjat, hanem minden egyéb felmerülő költséget is finanszíroz a kormány - hívta fel a figyelmet.

Kitért arra is, a koronavírus-járvány kezelése bebizonyította, hogy az emberek képesek alkalmazkodni a kihívásokhoz, legyen szó például a digitális oktatásról vagy a munkáról. "Azt hiszem, hogy ez az egyik, amire a leginkább büszkék lehetünk, hogy a magyar emberek megértették azt, hogy muszáj dolgozni (...) és dolgoztak is." Ez az egyik oka annak, hogy megerősödve kerülhetett ki az ország a válsághelyzetből - tette hozzá.

Ugyanakkor a kormány is mindent megtett a munkahelyek megmentéséért - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy továbbra is mindent meg kell tenni a munkaerőpiac rugalmasabbá tételéért.

"Tehát összességében büszkék lehetünk arra, hogy a tehetséget, a kreativitást használva, szorgalmasan, sok munkával, jó döntések mentén és jó alkalmazkodóképességgel tudtunk ebből a másfél éves időszakból kijönni" - fogalmazott Novák Katalin.

Szólt arról is, hogy a technológia, a digitalizáció a családok számára is jelentős mozgástérbővülést jelent, ugyanakkor az innovációknak nem a család alapfogalmait kell megújítaniuk, hanem az ellenállóképességüket kell növelniük - hangsúlyozta a miniszter.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.