Közszolgáltatás

Rengeteget dolgozott az egységes kormányzati ügyiratkezelő, csak már nincs rá szükség

Lapértesülések arról szóltak, hogy használhatatlan volt a rendszer, a BM szerint viszont egyszerűen elhasználták arra, amire fejlesztették.

2021.09.09 16:52ma.hu

Mint ismeretes, a kormány megszüntette az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer érkeztető programját, a KÉR-t, erről augusztus közepén jelent meg rendelet a Magyar Közlönyben.

A rendszer eredeti célja az volt, hogy az államigazgatáson belül a papíralapú ügyiratkezelést felváltsa az elektronikus ügyiratkezelés.

A sajtóban felreppent hírek miatt a Belügyminisztérium közleményt adott ki, miszerint elkötelezettek az elektronikus ügyintézés széles körű bővítése, minőségének javítása és hatékonyságának növelése mellett. Az ideiglenes jelleggel létrehozott Kormányzati Érkeztető Rendszer (KÉR) 2015. január 1-jétől 16,56 millió darab papír alapú postai küldeményt, 166 millió oldalnyi dokumentumot dolgozott fel a Magyar Posta Zrt. Budapest VIII., Kőbányai út 14-18. szám alatti logisztikai központjában. A feldolgozott küldemények száma napjainkra jelentősen csökkent, az eltelt időben végrehajtott informatikai fejlesztések pedig lehetővé tették, hogy az érintett intézmények önállóan érkeztessék, majd hiteles elektronikus iratokká alakítsák a papír alapon érkező küldeményeket,ezért a Kormány úgy döntött, hogy a KÉR-t ebben a formájában ütemezetten megszünteti.

A jelen.media 2021. szeptember 4-én közzétett közlése a megszüntetést – tévesen – annak hallgatólagos beismerésének tekintette, hogy a KÉR csődöt mondott, mi több, azt „senki nem használta, annyira szar volt”. A közlést jegyző Ónody-Molnár Dóra szerint a rendszer megszüntetését már egy tervezési hiba előre vetítette, hiszen az „érkeztető központot kihelyezték egy agglomerációs településre”.

Józsefváros nem az agglomeráció része. A 16,56 millió darab ügyirat intézése nem csőd, 166 millió oldalnyi dokumentum digitalizálása a rendszer használata nélkül ilyen gyorsan, pontosan és hatékonyan nem történhetett volna meg. A KÉR létrehozására és működtetésére fordított források többszörösen megtérültek az ügyintézési idő lerövidülésével, az ügyfelek adminisztrációs terheinek csökkenésével, az eljárások és a szervezeti folyamatok egyszerűbbé válásával - tájékoztatta a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya a ma.hu-t.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.