Felvételi

A Pannon Egyetemen a tavalyihoz képest 11 százalékkal nőtt a felvettek száma

Idén 1536 hallgatót vettek fel.

2021.07.23 12:57MTI

Több mint 1500 hallgató kezdheti meg tanulmányait a Pannon Egyetem öt karán, ez a tavalyihoz képest 11 százalékos emelkedést jelent - közölte a felsőoktatási intézmény oktatási rektorhelyettese pénteken Veszprémben.

Molnárné Barna Katalin a felvételi eredményekről tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a Pannon Egyetem - ahova idén 1536 hallgatót vettek fel - megőrizte pozícióját a vidéki egyetemek közt.

Fehérvölgyi Beáta, a Gazdaságtudományi Kar dékánja elmondta: a Pannon Egyetem legnépszerűbb karára a tavalyinál 11,5 százalékkal több, 605 hallgató nyert felvételt, akik közül 438-an állami ösztöndíjjal kezdhetik meg tanulmányaikat. Hozzátette: az alapképzések közt a pénzügy és számvitel, a gazdálkodási és menedzsment, valamint a turizmus-vendéglátás, a mesterszakok közül a műszaki menedzser, a vezetés-szervezés, illetve az ellátási lánc menedzsment szakok voltak népszerűek.

A zalaegerszegi Gazdálkodási Kart vezető Németh István kiemelte, bár karuk csak egy éve integrálódott a Pannon Egyetembe, már hat százalékkal nőtt a felvettek száma, és minden meghirdetett képzésüket el tudják indítani. Sikernek ítélte, hogy több év elteltével újraindult a pénzügy mesterképzés Zalaegerszegen, a levelező tagozatos képzésben a dékán komoly lehetőségeket lát. A zalaegerszegi karon a gazdaságinformatikus képzések voltak a legnépszerűbbek, itt a tavalyi évhez képest 21 százalékos emelkedés tapasztalható - jegyezte meg Németh István.

Horváth Krisztián a Mérnöki Kar oktatási és akkreditációs dékánhelyettese közölte: karukra 178 hallgatót vettek fel, és különösen jelentős, 60 százalékos növekedés volt tapasztalható a műszaki felsőoktatási szakképzés szakon. A legnagyobb érdeklődés a tradicionális vegyészmérnöki szak iránt volt, a gépészmérnöki képzést pedig már három városban, Veszprém mellett Nagykanizsán és Zalaegerszegen is elérhetővé tették. Hangsúlyozta: a karra jelentkezők negyede mesterképzésben kezdi meg tanulmányait.

Hortobágyi Ildikó, a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar oktatási és felnőttképzési dékánhelyettesének tájékoztatása szerint a karra 296 hallgatót vettek fel, és a külföldi diákokkal együtt a tavalyinál húsz százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat szakjaikon - tette hozzá. A népszerű szakok közül kiemelte az anglisztika alap- és mesterszakot, valamint a mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő, és az angol nyelvoktató mesterszakokat. Megjegyezte: élénkül az érdeklődés a színháztudomány mesterszak iránt is.

Hartung Ferenc, a Műszaki Informatikai Kar dékánja elmondta: a karra a tavalyinál 21 százalékkal több, 363 hallgatót vettek fel, akik közül 269-en alapszakon 37-en mesterképzésben és 57-en felsőoktatási szakképzésben kezdhetik meg tanulmányaikat. A legnépszerűbb a programtervező informatikus alapszak volt, ahová 103 hallgatót vettek fel, a mérnökinformatikus alapszakon pedig 63-an kezdhetik meg tanulmányaikat. Idén először Zalaegerszegen is indítanak informatikai képzést, mesterszakjaik iránt pedig az előző évihez képest 28 százalékkal nőtt az érdeklődés - mondta.

Gál Balázs oktatási igazgató tájékoztatása szerint a felvettek számában kiegyensúlyozottság mutatkozik, egyaránt népszerűek voltak a tradicionálisan Veszprémhez köthető, az újonnan indított, valamint a munkaerőpiaci igényekre reagáló szakok. Hozzátette: a pótfelvételi eljárásban idén is széles körben lehet államilag finanszírozott képzésekre jelentkezni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.