Ünnep

Lóháton érkeznek a zarándokok Szentkútra

A vasárnapi búcsúra közel 50 zarándok érkezik lovával, aki többnyire 50-60 kilométeres körzetből.

2021.06.21 11:00MTI

Lóháton, fogatokkal, szamarakkal, huszáröltözetben érkeznek a zarándokok vasárnap a Mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyre, hogy Szent László ünnepén áldást kérjenek állataikra, tevékenységükre - tájékoztatta a búcsújáróhely sajtófőnöke hétfőn az MTI-t.

Kerekes-Dancsok Regina elmondta: a vasárnapi búcsúra közel 50 zarándok érkezik lovával, aki többnyire 50-60 kilométeres körzetből, Karancsból, Jászságból, Szécsényből, Pásztóról lovagol az út elején tett személyes felajánlásért és az áldásért.

A 11 órai szentmisét a közös bevonulás után Mohos Gábor Esztergom-budapesti segédpüspök mondja, aki a szertartás végén Szent László ereklyéjével áldja meg az egybegyűlteket.

A sajtófőnök hozzátette: a katolikus nemzeti kegyhely évente 200 ezer zarándokot fogad az ország minden részéről. A buszos, autóval megtett vagy gyalogos zarándoklatok mind más élményt, tapasztalatot nyújtanak a látogatóknak, ahogy a lovas búcsú is, amely a nemzeti emlékhely egyik legkülönlegesebb eseménye, és nem csak a látvány miatt. Az ideérkezők útja ugyanis ilyenkor nem csupán önmagukról szól, hanem hűséges társukról, annak szükségleteiről, olykor zabolátlanságáról is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.