Pedofil-törvény

Orbán: a gyermekek szexuális neveléséről csak a szülő dönthet

Az új magyar törvény semmilyen magasztos eszmébe vagy európai jogszabályba nem ütközik.

2021.06.17 17:58MTI

A gyermekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet - írta Szamizdat 10. című, a miniszterelnök honlapján csütörtökön magyarul, angolul és németül is megjelent írásában Orbán Viktor.

A kormányfő úgy fogalmazott, most a pedofilokat radikálisan büntető, a gyermekeinket pedig radikálisan védelmező új törvények miatt verik félre az európai harangokat. Hiába, a mozgalom örök, már nem a "világ proletárjai egyesüljetek", hanem a "világ liberálisai egyesüljetek" az új jelszó - írta a miniszterelnök, hozzátéve: ez csak erősíti azt a közép-európai meggyőződést, hogy ma a liberális voltaképpen a diplomás kommunista.

Orbán Viktor azt írta: a mostani baloldali kampány Magyarország ellen újabb bizonyíték arra, hogy ma a baloldal a szabadság ellensége, mert szólásszabadság helyett általuk definiált politikai korrektséget, véleménypluralizmus helyett pedig véleményhegemóniát akarnak a maguk számára.

Az új magyar törvény semmilyen magasztos eszmébe vagy európai jogszabályba nem ütközik - szögezte le a kormányfő. Rámutatott: az új magyar törvény csak világosan rögzíti, hogy a gyermekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet.

Az iskolai nevelés nem állhat ellentétben a szülő akaratával, az legfeljebb csak kiegészítő lehet, formáját és tartalmát pontosan meg kell határozni, és a szülők egyetértéséhez kell kötni - közölte.

A miniszterelnök úgy folytatta, a szülők joggal várják el azt is, hogy olyan felületeken, amelyeket gyermekeink korlátozás nélkül használnak, se pornográfia, se öncélú szexualitás, se homoszexualitás, se nemváltoztató programok ne legyenek elérhetőek. Ezeket a korlátozásokat is sebészi pontossággal meg kell határozni - fűzte hozzá Orbán Viktor.

Hangsúlyozta: Magyarországon senki sem szól bele abba, hogy a felnőttek miként élnek. Felfogásunk szerint a felnőtt szabad embernek nem valamiféle világi hatóság előtt kell számot adnia az életéről, "hanem a Jóisten ítélőszéke előtt, ha annak eljön az ideje" - írta a kormányfő, rámutatva: ezért a magyar törvény nem vonatkozik a 18 év feletti felnőttek életére, szexuális szokásaira, sem az ő saját, felnőtt nyilvánosságukra. Sőt, - jegyezte meg - a magyar társadalom európai kontextusban az egyéni szabadság és a tolerancia mellett leginkább elkötelezett európai népek közé tartozik.

Hozzátetette: ennek okai a kulturális hagyományainkban, a keresztény szabadságban, a nemzeti szabadságért vívott harcokban és a kommunizmus és a kommunista önkény mély megvetésében gyökereznek.

A magyar szabadság nemcsak a politikai szabadságot, választást, szólás-, gyülekezési és egyesülési szabadságot jelent, hanem jogot, hogy saját belátásunk szerint védjük a családjainkat, és neveljük a gyermekeinket - fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a törvény méltó folytatása az európai szabadsághagyományoknak.

Éppen most indult a vita Európa, vagyis gyermekeink jövőjéről. Itt vagyunk, állunk a viták elébe - írta Orbán Viktor a Szamizdat 10.-ben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.