Oktatás

Kásler: rendkívüli tanév ér véget

Több mint egymillió magyar diáknak veszi kezdetét a nyári szünet szerdán.

2021.06.16 10:17MTI

Olyan rendkívüli tanév ér most véget, amely megmutatta a magyar iskolarendszer legnemesebb értékeit és hagyományait - tette közzé szerdai Facebook-bejegyzésében az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós azt írta, hogy több mint egymillió magyar diáknak veszi kezdetét a nyári szünet szerdán. Rendkívüli tanév ér véget, amely alatt "embert próbáló kihívásokkal szembesültek ifjaink és az őket tanító pedagógusok". A koronavírus-járvány azonban megmutatta a magyar iskolarendszer, a tanulók és tanítók "legnemesebb értékeit és hagyományait, ami által együttesen képesek voltak sikerrel venni a digitális átállás próbatételeit" - közölte.

Az iskolák az online tér nyújtotta lehetőségek kihasználásával megőrizték intézményeik és ezáltal az egész ország működőképességét. A köznevelés ezzel a helytállással hozzájárult a járvány harmadik hullámának letöréséhez és sok ezer magyar ember életének megmentéséhez - fogalmazott.

Kásler Miklós bejegyzésében megköszönte a pedagógusok és a tanulók egész éves munkáját, azt kívánva, hogy szeptembertől újra a megszokott módon láthassák viszont egymást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.