Koronavírus-járvány

Benkő: csaknem négyezer katona vesz részt a járvány elleni védekezésben

Az öt honvédségi oltóbusszal pedig bárhová el tudnak jutni, hogy segítsék a lakosság beoltását.

2021.05.14 21:30MTI

Ezekben a napokban is csaknem négyezer katona vesz részt a koronavírus-járvány elleni védekezésben - közölte a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Benkő Tibor elmondta: a Magyar Honvédség alapfeladata - az ország védelme - mellett minden területen ott van, ahol segíteni tud az ország lakosságának, mint például 2015-ben, amikor katonákat vezényeltek a déli határszakasz őrzésére, védelmére. Abban a feladatban azóta is részt vesznek - emlékeztetett.

A koronavírus-járvány miatt tavaly március óta a katonák segítették, segítik a határzárást, a határőrizeti feladatokat, a közterületeken a rendőrökkel közösen járőröznek, valamint fertőtlenítési feladatokat is végrehajtottak. A kórházparancsnoki rendszerben most is hatvan katona teljesít szolgálatot, az egészségügyi dolgozók tehermentesítését pedig mintegy 1400 segíti - sorolta.

Az öt honvédségi oltóbusszal pedig bárhová el tudnak jutni, hogy segítsék a lakosság beoltását - ismertette.

Benkő Tibor kitért arra is: fontos, hogy a haderőfejlesztési program továbbra is töretlenül folytatódjon, mert a béke, a biztonság szavatolásához kell egy erős, jól felszerelt, ütőképes Magyar Honvédség.

Elmondta: szeretnék, ha a társadalom is látná a haderőfejlesztési program eredményeit, ezért a tervek szerint augusztus végén Kecskeméten nemzetközi repülőnapot és haditechnikai bemutatót tartanak. Megjegyezte azonban, hogy a rendezvényen csak azok vehetnek részt, akiknek van oltási igazolványuk.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.