Oktatás

Felújítanak egy 110 éves általános iskolát Tatán

A felújítás során kiemelt figyelmet fordítanak a nevelő-oktató munka zavartalanságára.

2021.05.13 01:30MTI

Tatán megkezdődött a Vaszary János Általános Iskola felújítása és bővítése, a 110 éves épületegyüttest közel kétmilliárd forintból korszerűsítik - közölte a Tatabányai Tankerületi Központ igazgatója az MTI-vel szerdán.

Vereckei Judit tájékoztatása szerint a beruházással az intézménybe járó közel 900 gyermek, valamint az ott dolgozók számára a kor követelményeinek megfelelő, modern környezetet teremtenek. A felújítás során kiemelt figyelmet fordítanak a nevelő-oktató munka zavartalanságára.

Az épületegyüttes három részből áll: egy 1700-as évekbeli honvéd kaszárnyából, egy 1904-ben állami népiskolának épült részből, valamint egy 1996-ban épített tornateremből. A már meglévő épületek teljes gépészetét és villamos hálózatát korszerűsítik, valamint az oktatásra használt terek egy jelentős része is új burkolatot kap.

A munkálatok során 6544 négyzetméternyi belső tér és 2682 négyzetméter udvari terület újul meg, valamint a tetőtérben 6 új csoportszobát alakítanak ki, 225 négyzetméterrel bővítik a tornacsarnokot, és az udvaron rekortán burkolatú sportpályát alakítanak ki - ismertette a tankerület igazgatója.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, közel 1,2 milliárd forint uniós és 815 millió forint hazai költségvetési támogatásból. A felújított intézményt 2021 tavaszán adják át.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.