Extrémsport

Everest: Varga Csaba teljesítette a második akklimatizációs kört

Ha ott kicsúszik az ember, semmi sem állítja meg.

2021.05.09 23:36MTI

Teljesítette a második akklimatizációs kört is Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó, aki "tisztán", vagyis pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül készül megmászni a világ legmagasabb csúcsát, a Mount Everestet.

A Kalifa Alpin Csapat szombati tájékoztatása szerint Varga Csaba kedden indult el a második akklimatizációs körre. Miután elérte az első magaslati tábort, a hegymászó még aznap tovább ment egészen a 6400 méteren korábban már kiépített 2-es táborig. Ott a sűrű havazás miatt megpihent és május 5-én éjjel indult a meredek Lhoce-jégfal irányába.

"Az átlagosan 40-50 fokos, de néhol akár 80 fokos meredekségű kék gleccserjégen segítséggel sem könnyű feljutni, Varga Csaba azonban önállóan mozog a hegyen, a felszereléseit is maga cipeli, a szükséges mennyiségű élelmiszer és egyéb felszerelések mellett pedig sátrat is vitt magával" - olvasható az összegzésben.

Mint írták, a hármas tábort ráadásul hagyományosan a jégfalban, körülbelül 7200 méteren építik ki a mászók, ahol még a reggeli nyújtózkodást is ajánlatos hágóvasban elvégezni, hiszen ha ott kicsúszik az ember, semmi sem állítja meg. A hegymászó összesen két éjszakát töltött el ebben a magasságban, pénteken pedig elindult a mintegy 7950 méteres magasságban lévő Déli-nyereg irányába.

"Túl vagyok a második akklimatizációs körön, míg az előző körben magasabbra jutottam, mint terveztem, most valamivel alacsonyabbra, körülbelül 7500 méterig. Az akklimatizáció szempontjából azonban erős volt ez a kör is, összesen 2 éjszakát töltöttem el 6400 méteren a kettes táborban és szintén két éjszakát körülbelül 7150 méteren, a Lhoce-jégfalban kialakított hármas táborban. Nyolc 8 ezres expedícióm volt már, számomra nem meglepő, hogy ezeken a hegyeken meg kell küzdeni az elemekkel és egy masszív, kemény jégfalon még a perzselő napsütés is plusz nehézséget jelenthet" - idézi a közlemény Varga Csabát.

A Kalifa Alpin Csapat vezetője, Sarhan Omar hozzátette, hogy a napsütés a nyolcezresek csapdája. Miközben az előrejelzések azt mutatják, hogy jó idő van, amit ki kell használni, de közben az egyik extremitás a másikba csap át: eláll a havazás, kiderül az ég, semmi szél, "azonban ez a déli oldalon egyet jelent azzal, hogy a nap forró sugarait - amelyet ebben a magasságban a légkör már alig-alig szűr meg - a hó és a jég egészében visszaveri a mászóra. Így az embert extrém hőhatás is éri annak ellenére, hogy mínusz 15-20 fok van" - fogalmazott a közleményben a csapatvezető.

Varga Csaba a második akklimatizációs kör után néhány napot biztosan pihenéssel tölt, mielőtt ismét felfelé indulna.

A "Tisztán" Magyar Everest Expedíció 2021 célja, hogy Varga Csaba első magyarként, teljesítményfokozók - teljesítménynövelő szerek és pótlólagos oxigén - nélkül, "tisztán" mássza meg a 8849 méter magas Mount Everestet. Emellett az alpinista önállóan, magashegyi teherhordók segítsége nélkül mozog a hegyen, a felszereléseit is saját erőből juttatja fel a magaslati táborokba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.