Sport

Bernd Storck távozott a Dunaszerdahely vezetőedzői posztjáról

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerdán távozott a szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahely vezetőedzői posztjáról.

2021.04.22 04:30MTI

A klub honlapjának közleménye szerint a német trénerrel közös megegyezéssel bontottak szerződést.

Az 58 éves Storck tavaly június óta negyven tétmérkőzésen irányította az FC DAC együttesét, szerződése 2022. május 31-ig szólt.

Az elkövetkező időszakban átmenetileg Németh Antal másodedző irányítja a bajnoki tabella második helyén álló csapatot, amelyben két magyar válogatott játékos, Schäfer András, valamint a súlyos térdsérülése után gyógyuló Kalmár Zsolt szerepel.

Storck 2015 júliusától 2017 októberéig volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, ebben az időszakban a nemzeti csapat előbb kijutott a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra, majd ott csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, ahol Belgium ellen búcsúzott. A szakember azóta két belga együttes, a Mouscron és a Cercle Brugge vezetőedzőjeként is tevékenykedett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.