Koronavírus-járvány

Szlávik: rizikós a színházak és a mozik nyitása

A teraszok nyitását indokoltnak tartja.

2021.04.21 13:49Ma.hu

A szabadtéri, például a teraszok nyitását indokoltnak tartja, a színházak, mozik nyitásával azonban Szlávik János már óvatos lenne, szerinte ugyanis beltéren nagyon tud terjedni a vírus. A Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy "beltéren, ha egy szuperterjesztő maszk nélkül van, akár 100 embert is meg tud fertőzni".

Éppen ezért, ha lesz olyan döntés, hogy védettségi igazolványhoz kötik bizonyos létesítmények látogatását, ő, infektológusként azt támogatja majd.

A főorvos szerint 3-3,5 millió beoltott már befolyásolja a járvány alakulását, azonban a vírus dinamikája is mutathatja, hogy csökkennek a számok. Ugyanakkor hozzátette, néhány napos kedvező számokra nem lehet alapozni azt, hogy ennyire jól állunk a járványban.

A kormány előbb 4 milliós, majd 3,5 milliós oltottsághoz kötött könnyítéseket, elvileg napokon belül nyithatnak a teraszok. A kormányzati kommunikációból az derül ki, hogy 4 milliónál lesz majd valamiféle, eddig még nem világos funkciója az oltási kártyának, és május végére, 6-7 millió oltás körül leszünk kinn a vízből.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.