Koronavírus-járvány

Kovács Ákos is elkapta a koronavírust - halálközeli élményről számolt be az énekes

Legfrissebb YouTube-vlogjában árulta el Ákos, hogy ő is átesett a koronavírus-fertőzésen: hat hétig tartott, mire sikerült legyőznie a betegséget.

2021.04.06 15:30ma.hu

Idei első videónapló-bejegyzésével jelentkezett Kovács Ákos, aki az AkoxVlog több mint egyórás részében hosszú monológban válaszolt a Facebook-oldalán feltett kérdésekre. A Blikk beszámolója szerint a stúdióbeszélgetésben nemcsak a járványhelyzetről fejtette ki a véleményét, hanem részletesen beszélt saját érintettségéről is.

A Kossuth-díjas énekes szerint a pandémia a mindennapi életünkben olyan változásokat hozott, amelyek nagyon nem tetszenek neki. Azt tudta, hogy korábban is sokáig egy orwelli világban éltünk, de arra nem volt felkészülve, ami a világjárvány után jött.

"Ez a világ, ha lehet, még orwellibb" - mondja Kovács Ákos, aki elképesztőnek tartja, hogy előretörhetnek olyan eszmék, amelyek semmibe veszik a józan észt, a történelmi tapasztalatot és a biológiai tudásunkat. Szerinte a normális emberek hiába tartják őrültségnek ezen eszméket, az azokat képviselők ellentmondást nem tűrő módon lépnek fel, tönkretéve azokat, akik "mást merészelnek gondolni". Példaként a gyerekek számára engedélyezett nemváltó műtétek kérdését hozza fel, amiről úgy véli, orwellibb helyzetet teremtett a korábbinál. Az ilyen jelenségek miatt érzi úgy, hogy némely dala talán még sosem volt olyan aktuális, mint most.

Egy, a vakcinákról szóló kérdés kapcsán az is kiderül, hogy az énekes korábban elkapta koronavírus-fertőzést, amelyet komolyan megszenvedett: "Nem kaptam vakcinát, hanem átestem ezen a betegségen" - árulja el a videóban, majd kemény véleményt fogalmaz meg a vírustagadókról:

"Csókoltatnám azokat, akik szerint nincs ilyen betegség. Hát, lehet, hogy nincs, de nekem azért hat hetem benne volt, egy-két fulladásos, halálközeli élménnyel, úgyhogy nem kívánom senkinek."

Mint mondja, nem szakértő, nem tudja, mi a megoldás a pandémia ellen, így csak kívánni tudja, hogy az oltás segítsen. "Túl sok barátom van, aki érintett, van olyan ismerősöm, aki élet és halál között van" - érzékelteti a helyzet súlyosságát, hozzátéve, lehet, hogy ő kapott nagyobb kegyelmet azzal, hogy megbetegedett, és túlesett a fertőzésen.

A teljes videót itt nézheti meg:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.