Koronavírus-járvány

Dehogy oltják be soron kívül a lelkészeket

Nemet mondott a kormányzat három történelmi keresztény-keresztyén egyház - a római katolikus, a református és az evangélikus - közös kezdeményezésére, hogy a lelkészeket soron kívül oltsák be.

2021.04.05 05:29ma.hu

A katolikus, a református és az evangélikus egyház levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a lelkészeket is vegyék előre az oltási tervben.

Erdő Péter bíboros az Inforádiónak adott interjúban arról beszélt, hogy érdekes a helyzet, mert a papok hivatása hasonló a pedagógusokéhoz, mivel sok emberrel találkoznak.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szombaton az MTI-nek ehhez hasonlóan nyilatkozva azt mondta: a lelkészek heroikus küzdelmet folytatnak, és az életüket kockáztatják, amikor elmennek a betegekhez vagy amikor temetnek.

Az egyházak kérése után az ATV Híradója megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát.

Mint írták: az oltások az oltási rend szerint zajlanak, jelenleg is a regisztrált idősek oltása az első, közöttük természetesen, ha van lelkész, az ő oltásuk is zajlik. A minisztérium szerint jelenleg a regisztrált idősek oltása az első.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.