Koronavírus-járvány

Járványügyi intézkedésekről egyeztetett Kásler Miklós Belgrádban

Mindkét ország döntéshozói gyorsabban gondolkodtak és gyorsabban cselekedtek, mint más európai országok vezetői.

2021.03.19 17:21MTI

A koronavírus-járványról egyeztetett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Zlatibor Loncar szerb egészségügyi miniszterrel Belgrádban pénteken.

Kásler Miklós a közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Szerbiában és Magyarországon is jók az átoltottsági mutatók.

Mindkét ország döntéshozói gyorsabban gondolkodtak és gyorsabban cselekedtek, mint más európai országok vezetői - mondta.

A tárgyalás során nagy hangsúlyt fektettek a szakmai megbízhatóságra, valamint az etikai és jogi körülményekre. Beszéltek azokról a különbségekről is, amelyek a járvány három szakaszában érezhetők voltak a diagnosztikai és a terápiás lehetőségekben, illetve a járványügyi intézkedésekben, szigorításokban és enyhítésekben egyaránt - tette hozzá.

Zlatibor Loncar szerb egészségügyi miniszter rámutatott arra, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggésben számos ügyben egyeztettek hónapokon keresztül. Mint mondta, tapasztalatot cseréltek, főként az volt a kérdés, hogy milyen a kórházak kapacitása, és milyen intézkedéseket hoztak egyik országban és a másikban.

Kiemelte: Szerbia azon európai országok közé tartozik, amelyek nem csináltak politikai témát a vakcinabeszerzésből, hanem a lakosság egészségét tartották szem előtt.

A szerb miniszter közölte, hogy Szerbiában már 2 126 000 ember vette fel az oltás, közülük több mint 832 ezren már a második adagot is megkapták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.