EU

A Fidesz EPP-tagságának megszüntetését kérte Söder, Gulyás szerint ez már csak technikai kérdés

A bajor CSU elnöke minél hamarabb kívül akarja tudni a magyar kormánypártot.

2021.03.06 12:26MTI

A Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságának megszüntetését javasolta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy szombaton ismertetett nyilatkozatában.

Markus Söder pártelnök, bajor tartományi kormányfő a Süddeutsche Zeitung című lapnak kifejtette, hogy a Fidesz az európai jobboldal újjáépítéséről szóló bejelentésével "végképp búcsút mondott az EPP-nek", és a pártcsalád "kereszténydemokrata értékeinek és alapvetéseinek".

Ezért minden harag nélkül pontot kell tenni a történet végére. Nem szabad "a végtelenségig meghosszabbítani" a Fidesz EPP-tagságának felfüggesztését, hanem "szét kell válnia útjainknak" - mondta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) testvérpártjának vezetője.

Hangsúlyozta, hogy az államközi kapcsolatok szintjén természetesen továbbra is együtt kell működni Magyarországgal, "de a pártoknak a maguk útján kell járniuk".

Az EPP "a polgári közép pártja, és nem jobboldali párt", így "egyszerűen nincs többé barátságos párt-lakóközösség" a Fidesszel. Különben pedig a Fidesz tagsága körüli "végtelen huzavona" árt az EPP-nek, "a hitelességünk forog kockán" - mondta Markus Söder.

Gulyás: a frakcióból való kilépésünk után a néppárti tagság már csak technikai kérdés

A Fidesz nem ment keresztül pálforduláson, mint az Európai Néppárt (EPP). A nagyobbik magyar kormánypárt továbbra is a hagyományos kereszténydemokrata, konzervatív értékeket és családképet képviseli, illetve őrzi - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az MTI-nek Markus Södernek, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének, tartományi kormányfőnek a nyilatkozatára reagálva.

Gulyás Gergely elmondta, a Fidesz éppen azért döntött az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából történő kilépésről, hogy véget vessen az évek óta tartó függő helyzetnek.

A fideszes politikus elmondta, egyetértenek a bajor miniszterelnök azon megállapításával, hogy az EPP már nem jobboldali párt. Ez az, ami miatt a Fidesz és az EPP útjai elválnak egymástól - mutatott rá.

Rögzítette: a Fidesz kereszténydemokrata, konzervatív, jobbközép párt.

Gulyás Gergely közölte, jól mutatja a pálfordulás mértékét, hogy annak idején Franz Josef Strauss legendás bajor miniszterelnök, aki több mint negyedszázadon át volt a CSU elnöke, még azt mondta, a CSU-tól jobbra már csak a fal lehet.

Ehhez képest a mostani bajor miniszterelnök azt mondta, a pártja nem jobboldali párt - tette hozzá.

Mi továbbra is azt képviseljük, amit Franz Josef Strauss: "Nemzeti szuverenitásunk leginkább egy erős Európában érvényesülhet. Az EPP bajor frakcióvezetője szerint nemzeti szuverenitás nem létezik - utalt a Miniszterelnökséget vezető miniszter Manfred Weber korábbi nyilatkozatára, mely szerint a modern világban nemzeti szuverenitás nincs többé.

Hangsúlyozta, a Fidesz nem ment keresztül ilyen pálforduláson, hagyományos kereszténydemokrata, konzervatív értékeket képvisel.

Kérdésre elmondta, a Fidesz EPP-tagságát már csupán technikai kérdés, a frakcióval történő szakítás volt az első fontos lépés.

Hozzátette: mára a néppárt nem csupán megtagadta a korábbi Helmut Kohl-i, vagy a Franz Josef Strauss-i örökséget, de a soraiban sem tud megtűrni olyan pártokat, amelyek világosan kiállnak a migráció ellen és úgy gondolják, a hagyományos családmodellnek és a családpolitikának kiemelt jelentősége van. A Miniszterelnökséget vezető miniszter egyetért Markus Söderrel abban, hogy a jó államközi kapcsolatoknak nem szabad megszenvedniük azt, hogy a jövőben különböző pártcsaládhoz tartoznak majd az uniópártok és a nagyobbik magyar kormánypárt. Ennek érdekében a magyar kancelláriaminiszter március 16-án online beszélgetést folytat német kollégájával, Braun kancelláriaminiszterrel.

Markus Söder a Süddeutsche Zeitung című lapban szombaton ismertetett nyilatkozatában a Fidesz európai néppárti tagságának megszüntetését javasolta. Beszélt arról is, az EPP "a polgári közép pártja, és nem jobboldali párt", így "egyszerűen nincs többé barátságos párt-lakóközösség" a Fidesszel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.