Bűncselekmény

Terrorcselekmény kísérlete miatt indult eljárás egy jogosítványát visszakövetelő férfi ellen

Ha nem kapja vissza a jogsiját, "meg kell szurkálnia valakit" - írta egy üzenetben.

2021.03.06 03:30MTI

Terrorcselekmény bűntettének kísérlete miatt indult eljárás egy férfi ellen, aki erőszakos cselekménnyel fenyegetve próbálta meg kikényszeríteni jogosítványa visszaadását, az ügyészség kezdeményezte letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, a megalapozott gyanú szerint a férfi vezetői engedélyét február 28-ig bevonták. A gyanúsított hétfőn megjelent a mórahalmi kormányablakban, hogy jogosítványát visszakérje. Az eljáró ügyintéző a kérést nem tudta teljesíteni, mivel az okmány még a rendőrségen volt. Ezt közölte is a férfival, aki erre indulatosan, dühösen reagált, és csak nagy nehezen távozott a hivatalból.

Ezután a gyanúsított egy közösségi portálon álnéven létrehozott, de saját fényképével ellátott profil alatt üzenetet tett közzé. Ebben a jogosítványával kapcsolatos intézkedésre szólított fel, különben - mint írta - "meg kell szurkálnia valakit". Az üzenetben a férfi nevesítette is a kormányablak eljáró ügyintézőjét, akit meg is fenyegetett.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatásának elrendelését egy hónapra. Az ügyészség azért is indokoltnak látja a kényszerintézkedést, mert a gyanúsítottal szemben hasonló, személy elleni erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt két eljárás is folyik - tudatta az ügyész.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.