Egészségügy

Kásler: a fokozódó járványhelyzet ellenére is történelmi előrelépés valósul meg a magyar egészségügyben

Jelentősen emelkednek az orvosi és szakdolgozó bérek, kivezetésre kerül a hálapénz, valamint különválik a magán és az állami ellátás.

2021.03.03 09:07MTI

A fokozódó járványhelyzet ellenére is történelmi előrelépés valósul meg a magyar egészségügyben; ennek keretében jelentősen emelkednek az orvosi és szakdolgozó bérek, kivezetésre kerül a hálapénz, valamint különválik a magán és az állami ellátás - olvasható az emberi erőforrások miniszterének szerdán közzétett Facebook-bejegyzésében.

Kásler Miklós kiemelte, az egészségügyben dolgozók, akik már lassan egy esztendeje küzdenek a frontvonalban a koronavírus-fertőzött betegekért, továbbra is példa értékűen helytállnak. Ugyanakkor - teszi hozzá - számukra is csak az emberek nagyarányú átoltottsága hozhat valódi enyhülést a kimerítő szellemi és fizikai terhelésben.

Mint írta, Magyarországon az utóbbi hetekben kedvezően alakuló oltási hajlandósággal együtt kedvezően alakult a beoltottak száma és aránya is.

"Ez rendkívül fontos, hiszen minden egyes beadott oltással életet mentünk, az ellátórendszert és az egészségügyi dolgozókat pedig tehermentesítjük" - írta a miniszter bejegyzésében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.