Bűnügy

Vádat emeltek a rendőrökre kaszával támadó férfi ellen

A rendőrök többször felszólították, hogy fejezze be az agresszív magatartást, ő azonban ennek nem tett eleget, és egy 1,5 méteres fahusánggal, később pedig egy kaszával indult a rendőrök irányába, miközben tovább fenyegette őket.

2021.03.02 20:30MTI

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki még 2020 novemberében kaszával támadt rendőrökre - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.

Keresztes Imre főügyész közleményében emlékeztetett, tavaly novemberben egy agresszív, öngyilkossággal fenyegetőző férfi miatt hozzátartozója hívta ki a rendőröket, akiket a 27 éves, büntetett előéletű, ittas férfi kiabálva, több alkalommal megöléssel fenyegetett, miközben különböző tárgyakat vett magához a ház udvarán. A rendőrök többször felszólították, hogy fejezze be az agresszív magatartást, ő azonban ennek nem tett eleget, és egy 1,5 méteres fahusánggal, később pedig egy kaszával indult a rendőrök irányába, miközben tovább fenyegette őket - írta a főügyész.

Hozzátette: a rendőrök ekkor elővették szolgálati fegyverüket, de a férfi csak azután dobta el a kaszát, hogy a rendőrök ismét figyelmeztették, fegyvert fognak használni. A rendőrök ezután testi kényszer alkalmazásával megbilincselték a férfit, aki továbbra is ellenállt, miközben az egyik rendőrt lábon rúgta.

Az eset óta letartóztatásban lévő vádlott ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy ellen, felfegyverkezve elkövetett erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Nyíregyházi Járásbíróságon.

Az ügyészség azt indítványozta, hogy amennyiben az előkészítő ülésen a vádlott a bűncselekmények elkövetését beismeri, a bíróság ítélje 6 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra. Mivel a vádlott a bűncselekményt próbaidő hatálya alatt követte el, az ügyészség a vádiratban arra is indítványt tett, hogy a bíróság a korábban kiszabott 8 hónap börtönbüntetés végrehajtását is rendelje el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.