Koronavírus-járvány

Koronavírusban elhunyt az esztergom-budapesti püspök

Elhunyt Snell György esztergom-budapesti püspök, a Szent István-bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre.

2021.02.26 09:59ma.hu

Meghalt Snell György esztergom-budapesti püspök, a Szent István-bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre. Erdő Péter hercegprímás tájékoztatta a halálhírről a Magyar Kurírt.

Snell György püspök életéért és szolgálatáért hálásak vagyunk és imádságunkkal a Mindenható Isten irgalmába ajánljuk – mondta.

Esztergomban ma reggel 20 percig szólt a prímásharang az elhunyt püspök emlékére.

Snell György 1949. március 8-án született Eperjesen (amelyet akkor még Kiskirályságnak hívtak). Tanulmányait a Központi Papnevelő Intézetben és az Egri Érseki Papnevelő Intézetben végezte, amelyet követően Egerben szentelték pappá 1972. április 3-án.

Először a váci egyházmegyében szolgált káplánként Kiskunlacházán, egészen 1975-ig. Ezt követően 1987-ig Budapesten, Rákoskeresztúron szolgált. 1988-ban ugyanitt plébánossá nevezték ki.

1993-ban, a magyarországi egyházmegyék határainak módosítása során az Esztergom-Budapesti egyházmegyébe inkardinálódott. 2004–2006 között Budapest–Rákosliget plébánosa, 2000–2003 között a Rákosi Esperesi Kerület helyettes esperese, majd 2005-ig esperese volt. 1999-ben címzetes apáti kinevezés, 2009-ben mesterkanonoki kinevezést kapott.

2008-ban a budapesti Szent István Bazilika plébánosává nevezték ki.

2003-tól 2014-ig az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságának igazgatója volt.

2014. december 6-án szentelték esztergom-budapesti püspökké.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.