Esetleges szabálytalanságok kivizsgálása

Bajnai bekeményít: visszavonatná a támogatásokat

Az elnyert uniós támogatások visszavonását és az esetleges szabálytalanságok kivizsgálását helyezte kilátásba a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azoknál az önkormányzatoknál, amelyek visszatartják a megbízást kapott cégek pénzét - írja szombati számában a Népszabadság

2009.01.31 08:53Népszabadság

A lap információi szerint az NFÜ - egyebek mellett - azt várja el az önkormányzatoktól, hogy ne csak a megkötendő, hanem a már érvényben levő szerződéseikben is vizsgálják felül az úgynevezett jóteljesítési garanciákat, és csak nagyon indokolt esetben tartsanak vissza 3-5 százalékos mértéknél magasabb összeget. 

A beruházások kivitelezésekor - elsősorban az építési szerződéseknél - az önkormányzatok előszeretettel alkalmazzák a jóteljesítési garanciát - írja magyarázatként a lap. 

Ez azt jelenti, hogy a munkáért járó pénzből egy bizonyos összeget visszatartanak, hogy később abból fizessék az esetleges hibák kijavítását. A ki nem fizetett rész általában a szerződéses összeg 10-20 százalékát is eléri, holott a tapasztalatok szerint a 3-5 százalék is elegendő lenne. Az erről szóló levelet a polgármesterek a napokban kapták kézhez - írja a lap, amely úgy tudja: bár a "tájékoztatót" Vági Márton, az NFÜ elnöke neve fémjelzi, megírását Bajnai Gordon kezdeményezte.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.