Koronavírus-járvány

Mindenki szabálysértést követ el, aki részt vesz a Tömeges üzletnyitás elnevezésű akcióban

A büntetőjogász szerint a tömeges üzletnyitás-akció, attól függetlenül, hogy igazuk van-e, tilos.

2021.01.27 08:30ma.hu

Indokolatlannak tartva a járványügyi korlátozásokat, több vendéglátóhely arra készül, hogy a tiltás ellenére kinyit. A „Tömeges üzletnyitás” elnevezésű akciónak politikai és civil támogatói is vannak. Az InfoRádiónak nyilatkozó büntetőjogász szerint az említettek mindannyian szabálysértést követnek el, és a cselekedetük – jogi szempontból – nem minősül demonstrációnak, függetlenül attól, hogy igazuk van-e, vagy sem.

Atalay Borbála emlékeztetett, a 484/2020. november 10-i kormányrendelet alapján, amely a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második ütemét szabályozza, jelenleg az vendéglátó üzletekben kizárólag az ott foglalkoztatottak tartózkodhatnak, illetve elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében a vásárló, csakis annyi ideig, amíg az étel elkészül. Hozzátette, mint ismert, a tüntetésnek, sztrájkoknak és mindenfajta polgári engedetlenségnek megvan a maga jogszabályi kerete, a tiltásnak nagyon pontos szabályai vannak.

A jelen helyzetben viszont ezzel tudatosan szembemegy az, aki ezt az „engedetlenséget” végrehajtja vagy szervezi. A szabálysértési törvény is ismer gondatlan és szándékos elkövetést, amiket szankcionálni rendel.

A szakember megjegyezte, a jogszabály abban nem foglal állást, ahogyan ő sem teheti, hogy kinek van igaz a vitában. Hogy igazuk van-e a vendéglátósoknak, akik gyakorlatilag a megélhetésükért harcolnak, vagy igaza van-e annak, aki ezt tiltja, mert ez egy szükséges tiltás. Ami egészen biztos, jogászi szemmel, hogy az említett magatartási forma tiltva van, és a tiltás megszegéséért szankció jár.

Ráadásul nem is biztos, hogy az ilyetén „tiltakozás” produktív, folytatta a büntetőjogász, hiszen a múlt héten bezárt vendéglátóhelyről is azt nyilatkozták az ott dolgozók, hogy eddig elvitelre dolgoztak, és most minden tartalékukat összeszedve kinyitottak. Ezt követően még aznap be is zárták őket, kaptak egy félmilliós bírságot, és 60 napig nem nyithatnak ki. Összesítve tehát nagyobb a veszteségük, mert már elvitelre sem dolgozhatnak.

A szakember kitért arra is, hogy mire számíthat, aki kívülről támogat egy ilyen akciót vagy esetleg részt is vesz benne: a szabálysértési törvény épp úgy ismeri a társtettes, illetve a felbujtó és bűnsegéd fogalmát, mint a Büntető törvénykönyv.

Előbbiek azok, akik egymás cselekményéről tudva és akarva, közösen követik el a bűncselekményt, felbujtó, aki mást a cselekmény elkövetésére szándékosan rábír, míg a bűnsegéd az, aki szándékosan segítséget nyújt. Vagyis, aki ezeket a magatartásokat megvalósítja, az felelhet ugyanúgy a szabálysértésért, mint aki ténylegesen megvalósítja. Így például az odamenő vásárló maga is tettesként felel, aki felbiztatja bármelyik vendéglátóst, az lehet felbujtó, illetve aki mindehhez segítséget nyújt, az pedig lehet – pszichikai vagy fizikai – bűnsegéd – magyarázta Atalay Borbála. Tehát aki a Facebookon lelkesítő szózatokat ír, az nagy valószínűséggel pszichikai bűnsegédként felel, hiszen nem nyújt tényleges segítséget a bűncselekmény elkövetéséhez, csak lelki ráhatás támogatást biztosít.

Az akcióban részt vevő, mentelmi joggal rendelkező politikusok nem számíthatnak jogi szankciókra.

Akkor is kinyit, ha egyből bezárják
Egy nagykanizsai kiskocsma akkor is kinyit februárban, ha a hatóság azonnal bezárja és megbírságolja a járványvédelmi szabályok megsértése miatt. Borda Balázs tulajdonos az InfoRádiónak kifejtette: jelenleg csökkentett nyitvatartással, reggel 7 órától este 7 óráig üzemelnek, kizárólag elviteles kiszolgálással. Elhatározása szerint azonban február 1-jétől már reggel fél 6-tól egészen este 9 óráig várják majd a vendégeket, akár a kijárási korlátozások idején is.

Bár tisztában van azzal, hogy tettével szabálysértést követ el, célja határozottan nem ez, egyszerűen úgy érzi, nincs más lehetősége.

Mint mondta, a korlátozások miatt számtalan vendéglátóhely és beszállító, de akár a fitneszipar, nagyon nehéz helyzetbe került, azonban úgy érzi, a kormánytól nem kapnak elégséges támogatást, sem mint munkavállalók, sem mint vállalkozók.

Ugyanakkor pozitívan várja a nyitást, valamint egy esetleges korlátozási feloldás lehetőségét, ami némi enyhítést jelenthetne a szektornak. Azt elismerte, hogy a kormány bértámogatást nyújtott a munkavállalók nettó bérének 50 százalékos kifizetésével, viszont ezt olyan minimális összegnek tartja, amivel nincsenek kielégítő módon támogatva. Hozzátette: amennyiben a magyar kormány számára Ausztria mintaország, akkor az ő mintájukra kárpótolhatnák az itthoni érintetteket is, hiszen kapott is erre az ország uniós forrásokat. Vagyis legalább a munkavállalók minimálbérének a 80 százalékának kifizetését tartaná indokoltnak. A vállalkozók esetében pedig fel kellene mérni a kiesésük mértékét, figyelembe véve a tavalyi évet is.

A Tömeges üzletnyitás nevű akció mellett érvelőkkel teljes mértékben egyetért, miszerint bizonyos boltok, üzletek és áruházak nyitva lehetnek, míg a például a vendéglátóhelyek nem fogadhatnak vendégeket, amit diszkriminatívnak tart.

Ugyanakkor ismételten hangsúlyozta: kiírásával nem az volt a célja, hogy bárkit is hasonlókra buzdítson. De sokkal biztonságosabbnak tartja – a járvánnyal szemben – azt

A nagykanizsai Resti Presszó és Söröző a borítékolható bezáráson túl várhatóan hasonló mértékű, félmilliós bírsággal is szembenézhet, mint korábban a Központ nevű fővárosi vendéglátóhely, amely múlt pénteken nyitott ki. A tulajdonos ezzel kapcsolatban az mondta, elsősorban a pénzbüntetés lenne számára tehertétel, nem a bezárás, hiszen amúgy sincs szinte semmi bevétele. Megjegyezte, szerinte a vendégeket nem lehet szankcionálni, amennyiben ő nem szólítja fel őket a távozásra.

Kihangsúlyozta: akciója meghirdetésével az a célja, hogy az a kormány részéről hallgató fülekre találjon, hogy újból átgondolják a lehetőségeket, és tanáccsal szolgáljanak a vállalkozók számára.

„Hiszen, ha sokuk már kifogyott az önerőből, mi más választusok lehet, mint sem, hogy kinyisson?” Tisztában van továbbá azzal, hogy egy olyan témát „talált meg”, ami felkavarja az állóvizet, de ez pontosan azért van, mert az emberek nagyon súlyos helyzetben vannak, mind munkavallói, mind vállalkozói részről. Mert szerinte a kormány által jósolt pünkösdi nyitásig már nem sokan élnek túl.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.