Magyarország

Deutsch Tamás elutasította az EP néppárti frakciójából való kizárását célzó kezdeményezést

Deutsch szerint a kizárási kezdeményezés kimeríti a politikai családon belüli erőszak fogalmát.

2020.12.03 07:00MTI

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében elutasította az EP néppárti frakciójából való kizárását célzó kezdeményezést.

A képviselő azután adta ki közleményét, hogy Othmar Karas néppárti EP-képviselő szerdán kizárást kezdeményezte az Európai Néppárt (EPP) uniós parlamenti frakciójából. Az osztrák EP-képviselő véleménye szerint ugyanis sértő a magyar politikus azon nemrégiben tett kijelentése, amely párhuzamba állítja az EP néppárti frakciójának ésa frakció vezetőjének, Manfred Webernek a jogállamisági mechanizmus melletti kiállását a Gestapo és a sztálini diktatúra módszereivel. Karas kezdeményezését a frakció 184 tagjából 31-en támogatták.

Deutsch Tamás közleményében úgy fogalmazott: "harminc évvel ezelőtt a kommunisták Prágában bezártak, most pedig Brüsszelben egyesek kizárnának. Ilyen, ha az ember kiáll a szabadságért és a hazájáért".

Kiemelte, a kizárási kezdeményezés kimeríti a politikai családon belüli erőszak fogalmát.

"Az ellenem irányuló támadás valójában Brüsszel bosszúja a jogállamiságinak mondott mechanizmus magyar és lengyel elutasítása miatt" - fogalmazott.

Kijelentette: az akció pontosan megmutatja, miért is kell minden eszközzel elutasítani a készülő "jogállamisági büntetőmechanizmust". Ugyanezt akarják majd csinálni Magyarország ellen: mondvacsinált okok alapján akarnak büntetni - emelte ki.

Szavai szerint a kettős mérce alkalmazásának "tankönyvi esete" a politikai akció, hiszen tavasszal Donald Tusk, a pártcsalád elnöke volt az, aki személyében és durván megtámadta Orbán Viktort, amikor egyenesen lenácizta a magyar kormányfőt.

Mint emlékeztetett, a kizárását kezdeményezők közül akkor senki nem emelt szót a néppárt elnökének "sokkoló és szégyenteljes" megnyilatkozása ellen, most viszont politikai retorzióval fenyegetik, mikor - mint mondta - mindenfajta személyeskedés nélkül, egy gondolkodásmód kritikáját fogalmazta meg.

"A kezdeményezők fanyar humorára vall, hogy a kizárási javaslatukban a szólásszabadságról beszélnek, miközben éppen azért akarnak megbüntetni engem, mert szabadon elmondtam a véleményemet" - tette hozzá Deutsch Tamás.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.