Koronavírus-járvány

Orbán: nekünk nem a gazdaságot vagy az egészségügyet kell támogatni, hanem az életet

Addig kell kitartani, amíg a vakcina megérkezik.

2020.11.10 20:10MTI

Addig kell kitartani, amíg a koronavírus elleni vakcina megérkezik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának adott keddi interjúban. Közölte azt is: éjféltől kötelező lesz a maszkhasználat a közterületeken is.

A kormányfő hangsúlyozta, a vakcina belátható közelségben van, és a megoldásban csak ez tud segíteni.

Kifejtette: december végén, januárban az EU-ból biztosan, és talán máshonnan is jön majd valamennyi, korlátozott mennyiségű vakcina.

Úgy számol - folytatta Orbán Viktor -, ez arra lesz elég, hogy az orvosokat, ápolókat, kórházi dolgozókat, a közrend fenntartásában dolgozókat be tudják oltani, és talán a legnagyobb bajban lévő betegeket is.

Hozzátette, emellett a kínai, az orosz és az izraeli oltóanyag-lehetőségeket is próbálja az "asztalon tartani".

Az Európából történő tömeges szállítás időpontja áprilisnál hamarabb nem várható, de jöhet vakcina máshonnan is tömegesen, és addig is érkezhet kisebb mennyiségben Európából is - mondta a miniszterelnök.

Lesz egy részleges megkönnyebbülés december vége, január környékén, és egy felszabadulás áprilisban - összegzett.

"A végén túl leszünk, és győzni fogunk" - fogalmazott.

Orbán Viktor megerősítette: a "laboratóriumnak" Ausztriát tekinti, mindig az osztrákokat nézi, és a fertőzések számát tekintve Magyarország nagyjából most van ott, ahol Ausztria volt egy héttel ezelőtt, amikor ott is bevezették a kijárási tilalmat.

Megjegyezte: Nyugat-Európával összevetve, ahol nappal is kijárási tilalom van, Ausztria és Magyarország még jól áll. Azt is hozzátette, hogy Európában Magyarországnak, Ausztriának és Németországnak van a legtöbb kórházi ágya, és Magyarországnak van a legtöbb lélegeztetőkészüléke.

Közölte: ahogy fut fel a járvány, a tudósok, elemzők véleménye szerint 50 százalék az esélye, hogy a mostani orvos-, ápoló- és betegmozgatószámmal képesek kezelni a helyzetet, ami túl nagy kockázat, ezért meg kellett hozni a korlátozásokat.

Hozzátette: a védőeszközök szinte korlátlanul rendelkezésre állnak, az orvosok, ápolók pedig kiválóak, de a számuk véges, és ők is "emberből vannak".

Medikusokat, orvostanhallgatókat is szolgálatba állítanak, mert kevesebb az ember, mint amennyi a betegekhez optimális esetben szükséges - jegyezte meg.

Arról is beszélt, hogy ha az emberek nem lettek volna fegyelmezettek, Magyarország hamarabb jutott volna el a kijárási tilalom időpontjához.

Bejelentette: éjféltől előírják a kötelező maszkhasználatot a közterületeken is.

Arra a felvetésre, hogy a kijárási tilalom miatt nem tartanak-e délutáni tumultusoktól például az élelmiszerboltokban, azt válaszolta: tartanak ettől, de bíznak az emberek közbölcsességében, a távolság betartásában.

"Mindannyian szeretünk könyvtárba, moziba, színházba vagy meccsre járni, de ez most teljesen másodlagos" - mondta a kormányfő a korlátozásokról.

A középiskolák bezárásáról szólva hangsúlyozta: a diákokat nem vakációra küldték, hanem digitális oktatásra.

Az általános iskolákat, amíg lehet, nem akarják bezárni, mert akkor a szülőknek otthon kell maradniuk, megváltozik a munkarendjük, ha egyáltalán megmarad a munkahelyük - jegyezte meg.

A szülőket arra kérte, beszéljenek a gyerekekkel, mondják el nekik, hogy a fiatalok megúszhatják influenzaszerű tünetekkel a koronavírust, de a szülők, nagyszülők nem, ezért át kell érezniük a felelősséget.

A tanárok, iskolai dolgozók, óvodapedagógusok, bölcsődei dolgozók rendszeres teszteléséről Orbán Viktor azt mondta: ha a gyorsteszt fertőzöttséget mutat ki, az 90 százalékos bizonyosságot jelent, de ha azt állapítja meg, hogy nem fertőzött az illető, az csak 50-60 százalékos bizonyosságú.

Ma ugyanakkor annyit tudnak tenni, hogy ezt a bizonytalan, de mégis valamilyen támpontot jelentő gyorstesztet rendelkezésre bocsátják - közölte, hozzáfűzve: vélhetően lesz annyi belőle, hogy a szociális intézményekben dolgozókat is hetente teszteljék.

Megjegyezte: Szlovákiában az összes embert letesztelték, várja, hogy levonják ennek következtetéseit, és azokat is beépíthessék a magyar tapasztalatokba.

A miniszterelnök jelezte, a kijárási tilalom és a korlátozások most egy hónapra szólnak, és két hét múlva tud beszámolni az intézkedések eredményéről.

Ha jók az eredmények, "karácsony környékén már szabadulhatunk" - fogalmazott.

Vagyis most arról van szó - folytatta -, hogy a szállodák, éttermek, szabadidőközpontok 30 napra esnek el bevételeiktől, és a nekik szóló kormányzati segítség is e 30 napra szól.

"Ha ezen túlvagyunk, akkor jön majd a gazdaság újraindításának szakasza", és a 30 nap letelte után általános, minden gazdasági ágazatot segítő újabb intézkedéseket hoznak - közölte, hozzátéve: készül a mindenkin segítő akcióterv.

Úgy kell túlélni, hogy állás, pénz is legyen, és az élet, az egészség is megmaradjon - hangoztatta.

A rendkívüli jogrendről szólva Orbán Viktor azt is mondta: habár tucatszám tárgyalja majd a Ház a törvényjavaslatokat - köztük alkotmánymódosítást is - a következő napokban, mégis azt fogják mondani sok helyütt Nyugaton, hogy kitört a diktatúra.

Sokaknak nem tetszik a mostani kormány, sokan pályáznak az országra, ez egy hálózat, amelynek középpontjában Soros György van, "ő a pók, és szövi ezt a hálót", és dolgozni fognak azért, hogy olyan kormányt segítsenek hatalomba, amelyik kiszolgálja őket - fogalmazott.

Az interjú végén a miniszterelnök rámutatott: a statisztikák alapján az egymillió emberre vetített fertőzési szám Magyarország esetében 11 745, az EU-s átlag 18 188, a halálozásoknál ugyanez Magyarországon 255, az EU-s átlag 437.

"Ebben a térben kell elhelyezni Magyarországot" - mondta, kiemelve: ha baj van, a magyarok összetartanak, legyen szó az egészségügyről, migrációról vagy árvízről.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.