Kormány

Zsigó: januártól megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése

A novemberi nyugdíjukkal együtt pedig 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést kapnak.

2020.10.22 08:55MTI

Januártól megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Zsigó Róbert elmondta: jövő év elejétől a 13. havi nyugdíj első heti részletét fogják megkapni a nyugdíjasok. A novemberi nyugdíjukkal együtt pedig 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést kapnak.

Azt januárra visszamenőleg minden nyugdíjas és nyugdíjszerű járulékban részesülő megkapja - tette hozzá.

A kormánypárti politikus jelezte: a novemberi nyugdíj már emelt összegű lesz, annak összegére kapják meg az idősek januártól a rendes nyugdíjemelést, egyúttal elkezdik visszaépíteni a 13. havi nyugdíjat is.

Zsigó Róbert közölte: a 2010-ben történt "családbarát fordulat" része az is, hogy az idősek megfelelő körülmények között, méltósággal tudjanak élni.

Példaként említette a Nők 40 programot, majd felidézte, hogy az idősek az elmúlt négy évben mintegy 250 milliárd forintnyi extra juttatást - kiegészítő nyugdíjemelést, Erzsébet-utalványt, nyugdíjprémiumot és rezsiutalványt - kaptak a nyugdíjemelések mellett.

"Mindent megpróbálunk elkövetni azért, hogy anyagilag is megfelelő módon tudjuk megbecsülni azt a munkát, amelyet az idősek elvégeztek az elmúlt évtizedekben" - hangoztatta az államtitkár.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.