Önkormányzat

Újbuda várhatóan büntető feljelentéseket tesz az önkormányzati cégek átvilágítása eredményeképpen

Számos szabálytalanságot tárt fel az átvilágítást végző cég.

2020.10.12 17:10ma.hu

Befejeződött Újbuda önkormányzati cégei gazdasági átvilágításának első üteme. A 100 százalékban az önkormányzat tulajdonában álló vállalatok, valamint a Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálat ellenőrzése során számos szabálytalanságot tárt fel az átvilágítást végző cég. Megalapozott gyanú esetén büntető feljelentést és peres eljárásokat kezdeményez az újbudai önkormányzat.

Dr. László Imre, Újbuda polgármestere úgy fogalmazott, hogy "nem tartozunk azok közé, akik október 13-a után minden erővel arra törekedtek, hogy csontvázakat találjanak a szekrényben. De fontos tudnunk, mit vettünk át, hogy biztos talaj legyen a lábunk alatt. A járvány első hulláma után sikerült erre időt találni."

A koronavírus-járvány kitörése miatt néhány hónapot csúszott a cégek átvilágítása, hiszen az önkormányzat feladata elsősorban az újbudaiak életének, egészségének és biztonságának védelme. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a kerületben élők anyagi javainak, így befizetett adóforintjainak megvédése, a korrupciógyanús ügyek feltárása és a visszaélések megakadályozása elkerülte volna az új vezetés figyelmét.

Újbuda új vezetése az átláthatósági megbízott kinevezésével, az önkormányzati cégek átvilágításával, jogi lépések megtételével védi a kerület és az itt élők érdekét – tájékoztatta a ma.hu-t Várkonyi Gyula, a Polgármesteri Kabinet kommunikációs vezetője.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.