Választás-időközi

Kanyó József György (független) nyerte az időközi polgármester-választást Császlón

A testület július 21-én feloszlásáról döntött.

2020.10.12 07:30MTI

Kanyó József Györgyöt (független) választották polgármesternek a vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Császlón - közölte a Rozsályi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője az MTI-vel. A településen képviselőket is választottak, a négy mandátumért tizenegyen indultak.

Nadimovné Adorján Ildikó tájékoztatása szerint a 309 névjegyzékben szereplő választópolgár közül 190-en adták le voksukat, az érvényes szavazatok száma 187 volt.

A három polgármester-jelölt közül Kanyó József György 169, a szintén független Ujhelyi László 18 voksot kapott, míg Nagy István Bélára, a Magyar Munkáspárt jelöltjére nem adtak le szavazatot.

A községben vasárnap képviselő-választást is tartottak, a négy képviselői helyre tizenegy jelölt pályázott.

A választást azért kell megtartani a magyar-román határ közelében fekvő községben, mert Tóth Sándor (független) polgármester vezette testület július 21-én feloszlásáról döntött.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.