Gyilkossági eset

Munkahelyéről vitték börtönbe a Darnózseli Hentest

Munkahelyén tartóztatták le a darnózseli hentesként elhíresült N. Jánost. A sofőrként dolgozó férfi nem számított a zsaruk érkezésére, meglepődött, amikor bekopogtattak érte.

2020.10.08 09:53ma.hu

Kollégái szeme láttára vitték el a rendőrök N. Jánost kedden. Először az otthonában keresték, ám ott nem találták, ezért mentek be érte a munkahelyére – tudta meg a Bors.

"Ki is ment a fejemből, hogy ma van a tárgyalás" – üdvözölte őket a meghökkent férfi. Nem ellenkezett, vita nélkül a zsarukkal tartott.

N. János bizonyára arra számított, hogy a bíróság ismét felmenti őt, de ezúttal csalódnia kellett: elrendelték a letartóztatását.

A darnózseli hentes ügye immár hat éve zajlik, jogerős ítélet mégis csupán a jövő hétre várható. N. Jánost korábban első fokon és a megismételt eljárásban is felmentették az emberölés vádja alól.

A nyomozók azt feltételezték, hogy a férfi brutálisan meggyilkolta a feleségét, Juditot, majd a házi húsfeldolgozó üzemben feldarabolta, a maradványokat pedig ledarálta, hogy aztán a mezőn szétszórja.

Kovács Szilárd, az elhunyt testvére bízik benne, hogy a sógora letartóztatása egyben érzékelteti, hogy milyen ítélet várható a Kúrián. Ám Gál András, a gyászoló család jogi képviselője szerint a most meghozott kényszerintézkedés elviekben nem áll összefüggésben a jövő héten meghozandó ítélettel.

"Bármi elképzelhető a felmentéstől kezdve az életfogytig tartó szabadságvesztésen keresztül a hatályon kívül helyezésig. A letartóztatás ténye csupán azt igazolja, hogy a bíróság szerint fennállt a szökés, illetve elrejtőzés veszélye" – magyarázta az ügyvéd, aki abban bízik, hogy minősített emberölésre módosul a minősítés, és a büntetés is ezzel lesz arányos.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.