Oktatás

A korrupció megelőzését célzó kutatások és képzések folynak az NKE-n

A program része a hivatásetika, integritás és antikorrupciós képzések kidolgozása és biztosítása is.

2020.09.28 03:30MTI

A korrupció megelőzését célzó kutatások és képzések folynak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE).

Az intézmény közleménye szerint az NKE által szervezett, a Széchenyi 2020 programban támogatott "Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében" című projektben mintegy ötvenezren vettek részt. A Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetésével, összesen 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló konzorciumi projektben az egyetemnek 374 millió forintból 2017 márciusától nemcsak új, a korábbinál szélesebb körű antikorrupciós képzési portfólió kialakítására nyílt lehetősége, de ezen képzések a "Probono" rendszeren keresztül beépültek a közszolgálati továbbképzési rendszerbe, minden tisztviselő számára biztosítva az általános és speciális antikorrupciós képzéseket.

A projekt elsődleges céljai között szerepel a korrupció komplex visszaszorítása. Ennek egyik eszköze a megelőzés, melyhez hozzátartozik többek között a képzés, a szervezetfejlesztés és a kutatás. Az antikorrupciós témában hét kutatás valósult meg, amelyek a Nemzeti Korrupcióellenes Programban és a hozzá kapcsolódó intézkedési tervekben foglalt feladatok támogatását szolgálták. Ezen kutatások révén új, átfogóbb ismeretekre derült fény a korrupcióról és az annak kezelését elősegítő integritásmenedzsment eszközökről.

A program része a hivatásetika, integritás és antikorrupciós képzések kidolgozása és biztosítása is. Ezt szolgálta egyebek között a közszolgálati tisztviselők, az integritás tanácsadók online és jelentéti képzése, továbbá a szakirányú képesítéssel már rendelkező, az államigazgatási szerveknél jelenleg is tevékenykedő integritás tanácsadók folyamatos továbbképzésének biztosítása.

A 2021. március 31-ével záruló projektben készült tanulmányok az NKE tudásportálján érhetőek el a https://tudasportal.uni-nke.hu/ oldalon - olvasható a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.