Média

Szexuális zaklatással vádolták a kormányközeli lapok Újbuda polgármesterét - minden pert megnyert

Dr. László Imre pert nyert a 888, a Magyar Nemzet, a Pesti Srácok, a Ripost, a TV2 és az Origo ellen is.

2020.09.26 17:44ma.hu

"Egy év kellett, hogy a bíróság tisztázzon a fideszes rágalomhadjárat alól" – írta szombaton kiadott közleményében Dr. László Imre, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa.

Újbuda polgármestere, a DK elnökségi tagja emlékeztetett: a "kormánypropaganda" a tavalyi önkormányzati választás kampányában azzal vádolta meg, hogy korábban szexuálisan zaklatta egyik kolléganőjét.

"A képtelen vádak már az első napokban hiteltelennek bizonyultak, azóta pedig az összes sajtópert megnyertem a kormányzati propaganda ellen. Pert nyertem a 888, a Magyar Nemzet, a Pesti Srácok, a Ripost, a TV2 és az Origo ellen, utóbbi ellen kettőt is. Ezek a perek mostanra zárultak le, tehát nagyjából egy év kellett ahhoz, hogy a bíróság tisztázzon a fideszes rágalomhadjárat alól" – fogalmaz László Imre, aki kiemeli:

"Orbán Viktor álhírterjesztőinek mindegy, hogy végül veszíteni fognak-e a bíróságon, vagy kártérítést kell-e fizetniük. Számukra mindegy, hogy a megtámadott fél egy év múlva a bíróságon tisztázni tudja magát, hiszen ez utólag nem változtat a lejáratással elért választási eredményeken."

A Media1 cikke szerint csak tavaly 158 sajtó-helyreigazítási perindult a kormányközeli médiumok ellen, és ezek közül 80 alkalommal el is marasztalták őket. A másik oldalon, a kormánykritikusnak tartott sajtótermékek körében összesen 87 per indult, és mindössze 13 esetben marasztalták el őket.

A legtöbb sajtó- helyreigazítási pert kapott médiumok
- origo.hu szerkesztősége: 33 darab
- pestisracok.hu szerkesztősége: 31 darab
- TV2 szerkesztősége: 23 darab

A legtöbb sajtó-helyreigazítási pert elvesztett médiumok
- origo.hu szerkesztősége: 21 darab
- pestisracok.hu szerkesztősége: 11 darab
- TV2 szerkesztősége: 8 darab.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.