Koronavírus-járvány

A kockázatos országok listájára tette Szlovákia hazánkat

Marek Krajci egészségügyi miniszter a kormány járványbizottságának ülését követően azt mondta, Csehország felkerül a vörössel jelölt országok listájára, de Ausztria és Magyarország is "színt" kapott.

2020.09.14 13:30Ma.hu

Lezárhatja határát a koronavírus-járvány miatt Ukrajnával Szlovákia - jelezte Marek Krajčí egészségügyi miniszter a kormány járványbizottságának ülését követően, közölve, hogy az intézkedés elfogadását javasolni fogja a központi válságstábnak. Csehország felkerül a vörössel jelölt országok listájára, de Ausztriát és Magyarországot is a kockázatos országok listájára sorolják a szlovákok. Szlovákiában szeptember 16-tól betiltják a tömegrendezvények szervezését az éttermekben és a szálláshelyeken. Októbertől pedig ▾hirdetés a zöld zónába sorolt járásokban legfeljebb 200 ember vehet részt a szabadtéri rendezvényeken, a beltéri rendezvényeken pedig 100. A narancssárga és piros színnel jelölt járásokban 100 résztvevő lehet egyszerre a szabadtéri rendezvényeken, a beltérieken 50 fő. Ez érvényes a fővárosra, Pozsonyra is. A sporttáborok szervezésének körülményei szintén szigorodni fognak. A résztvevőknek egy 96 óránál nem régebbi negatív tesztet fog kelleni felmutatniuk, és nem lehetnek légúti megbetegedésre utaló tüneteik - döntött a kormány járványügyi bizottsága. Marek Krajčí egészségügyi miniszter felelősségteljes hozzáállásra, és a kockázatok minimalizálására szólított fel mindenkit. Egyúttal arra is rámutatott, hogy a fertőzés több helyi gócpontja épp a családi ünnepségek következtében alakult ki. A kormány járványügyi bizottsága azt javasolja, hogy tiltsák meg a látogatást a vörös és a narancssárga zónába sorolt járások idősotthonaiban, továbbá, hogy ne szervezzenek családi ünnepségeket ezekben a járásokban. A miniszter arra figyelmeztetett, hogy ▾hirdetés október 1-től az esküvőkön részt vevők maximális létszámát 30-ra csökkentik. A járványügyi bizottság több más ügyben is döntött. Szlovákia a koronavírus-járvány miatt lezárhatja határát Ukrajnával. Csehország pedig felkerült a vörössel jelölt országok listájára.

"Kockázatos országnak minősül továbbá Ausztria és Magyarország. Előbbiben szintén olyanok a mutatók, melyek miatt vörös besorolás alá kerül. Ausztria ma már teljesítené a vörös jelzésű ország kritériumait. Jó hír viszont, hogy kevésbé kockázatos ország lett Svédország, Bulgária és Kanada" - tette hozzá a tárcavezető.

Krajci elmondta: a szájmaszk kötelező viselésének időszakát a felső tagozatos tanulók, a közép-, illetve főiskolások körében legalább szeptember végéig hosszabbítanák meg. Az alsó tagozatosok esetében a szájmaszk viselését erősen ajánlják. Az időseknek azt tanácsolják, oltassák be magukat influenza és pneumococcus okozta betegségek ellen.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.