Koronavírus-járvány

Merkely: nagyjából százezer koronavírusos lehet Magyarországon

Nagyjából hússzorosa az igazolt fertőzéseknek a valódi szám. Ezek alapján körülbelül százezer beteg lehet Magyarországon.

2020.09.07 14:24ma.hu

A SOTE rektora az ATV Heti Naplóban, élőben beszélgetett Sváby Andrással az aktuális vírushelyzetről. Elmondta, hogy nagyjából húszszor több lehet a valódi betegszám, mint az igazolt fertőzöttek száma.

Merkely Béla úgy fogalmazott, hogy egyetlen intézkedéssel lehetetlen legyőzni ezt a vírust, de ő például kötelezővé tenné a maszk használatát. Minél többen használják, annál nagyobb az esélye, hogy visszaszorítjuk a reprodukciós rátát. A múlt héten ez a szám a kettőt is meghaladta, ami azt jelenti, hogy legalább ennyi embernek adta tovább a vírust egy fertőzött.

A szakértő hangsúlyozta, hogy az első hullám alatt nem volt cirkuláló a vírus, a behurcolást követően azonban a fertőzés cirkulációja legalább tízszerese a tavaszi helyzetnek.

A koronavírus önmagában a határok bezárásával nem állítható meg, Merkely viszont már korábban becsukta volna a kaput, a magyarok azonban ezt láthatóan nem akarták. Horvátországtól tartottak, ez a félelem pedig be is igazolódott.

Ami lényegében változott tavasz óta, hogy most zömében a 20-30 évesek kapják meg a vírust, ők persze egy idő után lezárhatják a kört, hogy ne adják tovább a betegséget, de azért ez nem ilyen egyszerű. Idő kell ahhoz, hogy a fiataloktól eljusson az idősekhez a fertőzés.

Összességében lehet több haláleset, mint az első hullám alatt, de korai még ezt megmondani. Merkely úgy kalkulál, hogy 3-4 hét alatt berobbanhatnak a számok a külföldi példák alapján, de lassíthatjuk ezt a folyamatot, ha figyelünk az idősekre.

A legalacsonyabb júliusban volt a fertőzöttek száma a rektor szerint, mivel ekkor nem nagyon volt senki ismeretségi körében sem fertőzött, most viszont egyre több közelebbi ismerősről derül ki a pozitív eredmény. Kézzel foghatóbb a járványhelyzet. Merkely Béla a maszkra, a kézmosásra és az udvarias távolságtartásra figyelmeztetett.

Végül kitért arra is, hogy nem elég csak a tünettel rendelkezőket tesztelni, ráadásul kiemelte, hogy a megfertőződés utáni napokban, a tünetek előtt adhatjuk tovább leginkább a COVID-19-et. Szerinte elsődleges feladat, hogy stabilan tartsuk az iskolákat, és védjük a szociális, illetve az egészségügyi intézményeket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.