Koronavírus

Három fertőzöttet találtak, lemondták a Pécsi Tudományegyetem gólyatáborait

A megfertőződött hallgatóknak enyhe tünetei vannak, és folyamatos orvosi megfigyelés alatt állnak.

2020.08.27 10:46ma.hu

Több mint százötven ember vett részt a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának sikondai gólyatáborában, ahol az intézmény közleménye szerint két koronavírusos diákot is találtak. Az Általános Orvostudományi Kar és a Gyógyszerésztudományi Kar bodajki gólyatáborában egy embernél igazolódott a vírusfertőzés gyanúja, írja a Bama.hu.

A lap szerint a megfertőződött hallgatóknak enyhe tünetei vannak, és folyamatos orvosi megfigyelés alatt állnak.

A diákok védelme érdekében az egyetem az összes további gólyatáborát lemondta.

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat hivatalos honlapjára szerdán kikerült egy közlemény, amiben azt írják, hogy a táborba lépéskor a hallgatók érintésmentes testhőmérséklet-mérésen és előszűrésen vettek részt. A tábor területére kizárólag a vizsgálatok alapján egészséges, koronavírus tüneteit nem mutató személyek léphettek be.Közben viszont azt is írják, hogy a tábor területére belépett gólyák - akik nem rendelkeztek öt napnál régebbi, igazolt negatív teszttel, molekuláris biológiai vizsgálaton estek át. A három tünetmentes hallgatónál ez a vizsgálat hozott pozitív eredményt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.