Lakhatás

Rétvári: tíz év alatt kevesebb mint a felére csökkent a túlzsúfolt lakásokban élők aránya Magyarországon

Az Európai Unió statisztikai hivatalának adataira reagált.

2020.08.15 22:30MTI

A kormány elkötelezett abban, hogy Magyarországon minél komfortosabb környezetben élhessenek az emberek - közölte a KDNP alelnöke az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) adataira reagálva, amelyek szerint 2010 óta kevesebb mint a felére csökkent a túlzsúfolt lakásokban élők aránya Magyarországon.

Rétvári Bence azt írta: a 2010 óta bevezetett kormányzati intézkedések, mint például a rezsidíjak csökkentése, a lakásépítési támogatások, a lakásáfa csökkentése, a devizahitelesek megsegítése, a csok bevezetése vagy a folyamatos béremelések és adócsökkentések is, a kormány elkötelezettségét mutatják az iránt, hogy a magyarok jobb életszínvonalon élhessenek.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a lakosság 20,1 százaléka él túlzsúfolt lakásban. Ez az arány 2010-ben még, 47,2 százalék volt, azaz kevesebb mint a felére csökkent a szűkösebb körülmények közötti háztartások száma. A magyar emberek tehát egyre komfortosabban érezhetik magukat otthonaikban - emelte ki. Rétvári Bence hangsúlyozta: a magyar eredmény Észtország és Szlovénia után a harmadik legnagyobb csökkenési arányt jelentette Európában.

Az adatokból az is kiderül, hogy az EU-ban átlagosan 10 százalékos volt a csökkenés mértéke, azaz Magyarországon közel háromszor akkora ütemben javult a helyzet.

A KDNP alelnöke szerint Magyarország eredménye kimagasló, a magyar 57 százalékos csökkenéssel szemben Olaszországban 14 százalékkal, Svédországban 16 százalékkal Belgiumban 36 százalékkal nőtt a túlzsúfolt lakásban élők aránya.

Egy lakás akkor számít túlzsúfoltnak, ha egy szobában egy párnál vagy két testvérnél, esetleg egy egyedülálló felnőttnél több ember él.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.