Koronavírus-járvány

Pedagóguskar: hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár korábban azt mondta, remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet.

2020.07.31 13:02MTI

A hagyományos és a távoktatást ötvöző hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől - mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A műsorban felidézték, hogy Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár korábban azt mondta, remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronavírus-járvány miatt.

Horváth Péter erre reagálva elmondta, tapasztalataik szerint már a diákok, a szülők és a pedagógusok is nagyon várják a szeptemberi hagyományos iskolakezdést.

Ugyanakkor bizonyos egészségügyi szabályokat alaposan át kell gondolni: maradnak a kihelyezett fertőtlenítőszerek az iskolák folyosóin, és figyelni kell a távolságtartási szabályokra a termekben is.

Felmerült az is, hogy a járvány erősödésével nem egységes lezárásokat kellene elrendelni, hanem csak azokon a helyeken, ahol nő a fertőzöttek száma - jegyezte meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.