Megmutatta, mit tett vele a volt párja

Előbb áll bíróság elé a brutálisan megvert nő, mint a bántalmazója

Bernadettnek becsületsértés miatt kell felelnie a bíróság előtt.

2020.07.25 11:53ma.hu

Augusztus végén kell bíróság elé állnia Orosz Bernadettnek, akitől volt barátja ötmillió forint kártérítést követel, mert szerinte a nő megsértette a személyes adatainak védelméhez való jogát, amikor a Facebookra kitette a férfi teljes nevét, rendfokozatát és hogy főiskolai végzettsége van.

Sokkolni akart, hogy valaki végre figyeljen és segítsen - Orosz Bernadett tavaly decemberben ezért tette ki a Facebookra azokat a fotókat, amiket az összevert arcáról készített. A képeken gyakorlatilag felismerhetetlen: a haja a rászáradt vértől csomókban áll, az ütésektől felduzzadt arca kék-zöld folt. A látvány annyira borzalmas volt, hogy az ügyében eljáró nyomozó is úgy fogalmazott: ilyen brutális támadást nő ellen náluk még nem követtek el.

A hatgyerekes nőt volt barátja, egy nyugalmazott katonai alezredes verte össze. A férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt indítottak eljárást, de kihallgatása után a rendőrök elengedték. Bernadett távoltartást kért, de a hatóságok először nem akartak lépni. Arra hivatkoztak, hogy a nő és a férfi nem voltak élettársak, és más városban éltek. A nyilvánosságra hozott képek viszont hatottak, és a rendőrség kezdeményezte a távoltartást, amit a bíróság négy hónapra elrendelt.

"Augusztus 26-án kell számot adnom arról, hogy miért tettem ki a fényképeket és hozzá a történetemet a közösségi oldalamra. Bevallom, ma sem tennék másképpen, hiszen meggyőződésem, a nyilvánosság ereje védett meg a következő veréstől. Természetesen állok elébe a pernek, én minden kérdésre őszintén tudok válaszolni. Ha csak egy nő életét megmentette a posztom, megérte - mondta Orosz Bernadett a Blikknek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.