Liget Budapest

Új park jött létre a Városliget közelében

A korszerű magyar gyermekorvoslás megteremtőjéről elnevezett parkban 132 fa és 5900 cserje található.

2020.07.07 12:54MTI

Új park jött létre a Városliget közelében a Liget Budapest projektnek köszönhetően: a 13. kerületi Szabolcs utca és Vágány utca között, több mint egy hektáros területen kialakított Bókay-kert tesztüzem keretében már várja a látogatókat.

Az új parkot a szintén a Liget Budapest projekt keretében felépült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) környezetében alakították ki. Itt Európa egyik legnagyobb léptékű kulturális fejlesztése során, barnamezős beruházás eredményeképpen több tízezer négyzetméternyi terület kapott új kulturális és közösségi funkciót - közölte a beruházó Városliget Zrt. kedden az MTI-vel.

Mint a beruházó emlékeztet, a Városliget melletti Szabolcs utcában, az egykori kórház területén felépített OMRRK 37 ezer négyzetméteres épületegyüttesében működik majd a világszínvonalú restaurátor-műhelyek, raktárak, kutatószobák és irodák mellett a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet, és helyet kapott itt egy látogatóközpont is.

Az OMRRK köré alakították ki a nyitvatartási időben (7 órától 19 óráig) szabadon látogatható, 13 ezer négyzetméteres Bókay-kertet. A korszerű magyar gyermekorvoslás megteremtőjéről, Bókay Jánosról elnevezett parkban 132 fa és 5900 cserje található, a sétálók kényelmét padok, kerékpártárolók szolgálják, de madáretetőket és -itatókat, illetve úgynevezett rovarhoteleket is kihelyeztek a kertben.

Mint a közlemény emlékeztet, az OMRRK a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria több mint 300 ezer műtárgyának megőrzéséhez és tudományos feldolgozásához biztosít kiemelkedő minőségű infrastruktúrát.

Az új épületkomplexum legnagyobb, mintegy 30 ezer négyzetméteres létesítménye a múzeumi raktáraknak és restaurátorműhelyeknek otthont adó épület, mely a térszint alatt négy, a felett pedig háromszintes területen biztosít korszerű és biztonságos körülményeket. Az itt található műhelyek, irodák, műtermek és laborok a legmagasabb színvonalú tudományos és technikai hátteret fogják biztosítani az OMRRK-ban dolgozó múzeumi szakemberek számára.

A három nagy nemzeti közgyűjtemény számára az OMRRK felépítése nem csupán sok évtizedes hátrány ledolgozását jelenti: a fejlesztés meg is előzte korát, hiszen hasonlóan komplex kiszolgáló létesítménnyel még a kontinens nagy múzeumai is csak elvétve rendelkeznek - áll a Városliget Zrt. közleményében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.