Koronavírus

Csaknem 100 új várólistát nyitottak az egészségügy újraindulása óta

A betegek csak nagyon nehezen jutnak vizsgálati időponthoz azóta, hogy a járvány lecsengése nyomán újraindultak az egészségügyi ellátások: vannak szolgáltatók, amelyek napokig vagy akár több mint egy hétig elérhetetlenek.

2020.07.01 09:22ma.hu

Időpontokra vadászó páciensek, 98 új várólista, és egy kerület, ahol az idős orvosok egyharmada még nem tért vissza az állásába - a Népszava szerint ezek jellemzik a járvány után újraindult magyar egészségügyet.

A lap úgy véli, a jelenségre némi magyarázattal szolgálhat az, amiről a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság a járvány tapasztalatait összegző konferenciájának egyik előadója, Nagy András Csaba, a Zuglói Szakrendelő Intézetek igazgató főorvosa beszélt. Az intézmény a 65 év felettieket óvó utasítások miatt már a járvány elején "elvesztette" orvosainak csaknem felét, a szakdolgozóinak pedig nagyjából a harmadát, az újraindítás után pedig az orvosok harmada nem tért vissza. Így nehéz ledolgozni a járvány hetei alatt felhalmozódott ellátási restanciát.

A lap idézte a Nemzeti Egészségügyi Alapkezelő (NEAK) központ adatait, amely szerint június végére a havi ellátott esetszám már elérte a tavalyi 80 százalékát. Az egyes ellátási formák között azonban jelentős különbségek tapasztalhatók. Kiss Zsolt, a szervezet főigazgatója azt mondta, a leállás két és fél hónapja alatt az akut ellátások túlnyomó részét megkapták az arra rászorulók, míg a tervezhetőekből 80 százalékkal kevesebbet végeztek az intézmények. Míg a szív- és keringési rendszerrel összefüggő műtétek száma alig csökkent, addig például a szürkehályog-, a gerinc-, a térd és csípő ízületi operációkkal szinte teljesen leálltak.

Kiss arról is beszélt, hogy a járványidőszak lefújásakor az intézmények 98 új várólistát nyitottak meg főként hasi sebészeti beavatkozásokra, pajzsmirigy-, urológiai- fül-orr-gégészeti operációra váróknak. A szabályok szerint akkor kell új várólistát indítani, ha egy betegnek 60 napnál hosszabb ideig kell várakoznia bármely ellátásra.

Korábban Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár azt mondta, hogy nem nőtt, hanem csökkent a műtéti várólisták hossza a koronavírus-járvány ideje alatt: március 1-jén még 24 200 ember várt valamilyen beavatkozásra, június 17-én pedig 23 ezer.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.