Lyme-kór veszély

A városi parkokat is érinti a kullancsveszély

Érdemes elővigyázatosnak lenni.

2020.06.23 12:38MTI

Nemcsak a természetben, hanem a városi parkokban is sok a kullancs, ezért érdemes elővigyázatosnak lenni: ha időben eltávolítják a kullancsot, jelentősen csökkenthető a megbetegedés esélye - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi adásában.

A kullancsveszélyre hívják fel a figyelmet a szakemberek: egyes területeken már minden második kullancs hordozza a Lyme-kórt, ezerből egy pedig az agyvelőgyulladás kórokozóját.

Nagyon nagy mennyiségben vannak jelen a kullancsok a természetben - hangsúlyozta Földvári Gábor, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, kiemelve, hogy a Lyme-kór bonyolult természetes ciklussal rendelkezik: nemcsak a kullancs az egyik főszereplő, hanem a kórokozót fenntartó természetes gazdák is, például feketerigó, sün vagy valamilyen rágcsáló.

A védekezés első lépése, hogy legyünk tisztában a veszéllyel, rendszeresen vizsgáljunk át magunkat, ezért is fontos beszélni a kullancsokról - hangsúlyozta szakember.

"Nehezebb dolgunk van, mint a szúnyogokkal, ugyanis a kullancsok csípése sokszor fájdalommentes, mert fájdalomcsillapító anyagot és véralvadásgátlót pumpál a vérünkbe és az immunrendszerünket is kijátsszák" - fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a fertőzés forrása sokszor a kerti munka, mivel a fűnyírással, vagy az avar összegereblyézésével a kullancsok búvóhelyeit bolygatjuk meg. De a városi parkokban is előfordulnak kullancsok.

Egy erdei séta, kiadós kerti munka vagy egy városi parkban tett látogatás után mindenképpen nézzük át magunkat, mert minél hamarabb távolítjuk el a kullancsot, annál kisebb az esélye annak, hogy a kórokozó bekerül a testünkbe. Hozzátette, hogy az agyvelőgyulladást egy vírus okozza, amely ellen nincs specifikus gyógymód, viszont ritkábban fordul elő. Míg a Lyme-kórt okozó baktériumok akár 40-50 százalékos gyakorisággal fordulnak elő a kullancsokban, addig az agyvelő-és agyhártyagyulladást okozó vírus ezrelékes nagyságrendben fordul elő európai adatok szerint.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kullancs által terjesztett agyvelő-és agyhártyagyulladást a pasztörizálatlan tej és azokból készült sajtok fogyasztásával is el lehet kapni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Pattanjunk fel! - Csurgó és Abasár

Csurgó egy 5300 lelket számláló kisváros Belső-Somogy, Zalai-dombság, és a Dráva vidék - találkozásánál, történelme egészen az államalapításig nyúlik vissza.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.