Szörnyű

Haldokolnak a gemenci feketególya-fiókák

Megmentésükre, mesterséges táplálásukra sajnos nincs esély.

2020.06.06 12:57ma.hu

Az utóbbi napokban egyre nehezebben tudja a megfelelő élelmet biztosítani a Gemencen fészkelő közel 40 feketególya-pár a fiókáknak. Az aszályos tavasz, a dunai árvíz hiánya Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében nehéz helyzetbe hozta a madárvilágot.

Ezt a nehéz helyzetet tapasztalhatják azok is, akik figyelemmel kísérik a gemenci bekamerázott feketególya-fészek internetes közvetítését.

A Gemenc Zrt.-hez beérkező nézői jelzések egyértelművé tették, hogy sokak nem tudják elfogadni, lelkileg feldolgozni a természet rendjének valóságát. Ezért az erdőgazdaság úgy döntött, hogy az internetes közvetítést megszünteti, ugyanakkor a szakemberek számára a természettudományos kutatást továbbra is biztosítja, a kamerák által közvetített képeket továbbra is rögzíti - olvasható a társaság honlapján.

Mint ismeretes, a fészekben március 23-án jelent meg a háromból az első tojás, és öt héttel később, április 29-én kelt ki az első fióka, majd a másik kettő. A feketególyapár szépen gondozta a kicsiket, ám a természet kegyetlen, és május 10-én a legkisebbet az egyik szülő elpusztította.

Május végére az aszály kritikus helyzetet teremtett. A május 28-i bejegyzés szerint a felhordott táplálékból sejthető volt, hogy a szülők nehezen gyűjtik össze a szükséges mennyiséget. Az ideális halak helyett a fiókák főleg békát és kígyót kaptak, utóbbiak közül egy akkorát is, amit hosszú órák alatt sem sikerült lenyelniük.

A fiókák megmentésére, mesterséges táplálására sajnos semmi esély. A szakemberek elmagyarázták, hogy a feketególyák tartanak az emberektől, ezért ha tudnák, se közelítenék meg a 20 méter magasan lévő fészkeket, mert a beavatkozás a közelben lévő többi fészek lakóira is végzetes lehetne.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.