Bíróság

Tíz év börtönre ítéltek egy unokáját megöléssel fenyegető, a szeme láttára ismerősét leszúró férfit

A leszúrt férfi közvetlen életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét az idejében érkező szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

2020.06.05 12:55MTI

Nem jogerősen tíz év börtönre ítélte és nyolc évre eltiltotta a közügyektől a Szolnoki Törvényszék azt a férfit, aki tavaly márciusban Törökszentmiklóson megöléssel fenyegette tíz éves unokáját, majd jelenlétében leszúrta ismerősét.

Szolnoki Törvényszék az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, hogy a középkorú férfit - aki hasonló bűncselekmény miatt már állt bíróság előtt - életveszélyt okozó testi sértés, kétrendbeli személyi szabadság megsértése és kiskorú veszélyeztetése miatt ítélte el a bíróság.

A vádlott 2019. március 16-án élettársával, közös unokájukkal és két ismerősével börtönben ülő fiát látogatta meg. A vádlott az utazás alatt élettársával veszekedett, aki ezt megelégelve, Törökszentmiklósra visszaérve otthagyta a férfit. A vádlott agresszív lett, az unokáját megöléssel fenyegette, majd a házában - unokája és egy másik férfi jelenlétében - a neki háttal ülő ismerősét megszúrta egy 27 centiméteres késsel. A leszúrt férfi közvetlen életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét az idejében érkező szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

Az ügyben 2019. október 2-án emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A Szolnoki Törvényszék előkészítő ülést és két tárgyalást tartott. Az ügyészség súlyosításért, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.