Vallás

Nemzeti emlékhellyé nyilvánították a mátraverebély-szentkúti kegyhelyet

Az évente 200 ezer látogatót fogadó búcsújáróhely az elmúlt hónapok alatt is fejlődött

2020.06.05 10:44MTI

Nemzeti emlékhellyé nyilvánították a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyet - tájékoztatta a Nógrád megyei búcsújáróhely pénteken az MTI-t.

Mint írták, a nemzeti emlékhely olyan, a történelmében meghatározó jelentőséggel bíró helyszín, amely a nemzeti, illetve a magyar nemzet és az ország területén élő nemzetiségek összetartozását erősíti, és "identitásképző jellegénél fogva a nemzet önképében kiemelkedő fontossággal bír".

Az emlékhellyé nyilvánítás előkészítését, az adminisztratív, ellenőrzési feladatokat a Nemzeti Örökség Intézete végezte el - tették hozzá.

Idézték Orosz Lóránt kegyhelyigazgatót, aki "nagy örömmel" fogadta a Országgyűlés rendelkezését, amely Szentkutat nemzeti emlékhellyé nyilvánította. "Annál is inkább, mert a parlament a bányászati törvényt úgy módosította, hogy ezáltal a kegyhely védettebbé vált a szúpataki mészkőbánya tervezett újranyitásával szemben, amely a csendet, a tiszta levegőt és a természeti környezetet nagyban veszélyeztette volna".

A közlemény kitér arra is: az évente 200 ezer látogatót fogadó búcsújáróhely az elmúlt hónapok alatt is fejlődött: félig elkészült a Csend Háza, amely télen fűtött, elcsendesedésre alkalmas helyként működik majd az év végétől. Épül a szállások előtti fedett foglalkoztató, a nagy parkolót lezáró kerítés, és elkészült a kegytemplom új, festett ablakainak egy része is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.