Koronavírus

Révész Máriusz: tíz-húsz vándortábor szabadult fel

A táborok biztonságosak, beteg gyermek nem vehet részt azokon, aki a táborban betegszik meg, azt elkülönítik.

2020.06.02 23:30MTI

Tíz-húsz vándortábor szabadult fel a koronavírus-járvány miatt, a szabad helyekre várják a szervezők jelentkezését - közölte az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán.

Révész Máriusz azt mondta, hogy idén összesen 24 útvonalon mintegy ötszáz időpontot hirdettek meg. Ezek januárban a jelentkezéskor két óra alatt beteltek - tette hozzá.

Kiemelte: a táborok biztonságosak, beteg gyermek nem vehet részt azokon, aki a táborban betegszik meg, azt elkülönítik.

A kormánybiztos szerint a táboroknak köszönhetően a gyerekek nemcsak jól érzik magukat, hanem megismerik az országot is.

Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára arról beszélt, hogy tavaly 11 ezer gyermeket táboroztattak.

Idén a gyalogos, kerékpáros és vízi vándortáborok mellett zarándoktábor is indul, és a gyalogos útvonalak is két útvonallal hétre bővültek - ismertette.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.