Baleset

Válságos állapotban az a csurgói nő, akit sóoldat helyett fertőtlenítővel kezeltek műtétnél

A beavatkozás során a feltárt szakaszt nem sóoldattal, hanem erős fertőtlenítőszerrel mosták át, mert előzőleg összecserélhettek két üveget.

2020.05.28 10:16ma.hu

Válságos állapotban kezelnek egy asszonyt Pécsett, mert a Szigetvári Kórházban a műtét előtt összecseréltek két üveget, ezért sóoldat helyett fertőtlenítőt kapott. A 42 éves asszonyon nőgyógyászati műtétet kellet végrehajtani. A beavatkozás során a feltárt szakaszt nem sóoldattal, hanem erős fertőtlenítőszerrel mosták át, mert előzőleg összecserélhettek két üveget.

Késmárky András sürgősségi szakorvos az ATV-nek azt mondta, a hiba súlyos következményekkel jár, és akár halállal is végződhet, a fertőtlenítőszer összetevői és annak bomlási anyagai ugyanis az emberi szervezetre nézve súlyos fenyegetést jelentenek.

Az asszony Csurgón él. A helyiek megdöbbentek a történteken. "Ennek egy rutinműtétnek kellett volna lennie" - vélekedett az érintett egyik volt munkatársa, aki életvidám, kedves és egészséges nőnek ismerte meg. "Nagyon aggódunk érte" - tette hozzá.

A rendőrség e-mailben reagált az ATV megkeresésére. A küldött közlemény szerint ismeretlen tettes ellen foglakozás körében elkövettet gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak eljárást az ügyben.

A híradónak nyilatkozó ügyvéd, Meggyes Attila szerint, ha bebizonyosodik, hogy foglalkozás szabályainak a megsértésével következett be az eset, és a sértett egészségromláshoz vezetett, akkor 3 év szabadságvesztéssel büntethető az elkövető.

Az ATV úgy tudja: a műtős személyzet egyik tagja a történtek után összeomlott. Őt kórházban kezelik az eset óta.

Káplár Mátyás pszichológus szerint, mivel az egészségügyi dolgozók egy-egy hibáján akár emberéletek is múlhatnak, az ilyen esetek súlyos depressziós, traumatizált állapotot válthatnak ki az érintettekből, melyek miatt akár kórházi kezelésre is szorulhatnak, a későbbiekben pedig akár posztraumás stressz is kialakulhat náluk.

A félre kezelt asszonyt jelenleg Pécsett kezelik az intenzív osztályon, állapota válságos.

A kórházban hírzárlatot rendeltek el. Az intézmény annyit közölt: jelenleg is zajlik egy belső és hatósági vizsgálat is. Azt írják, hogy a kórház együttműködik a hatóságokkal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.