Koronavírus-járvány

Szijjártó: észszerű és körültekintő egyensúlyra kell törekedni

Mivel az európai országok a járvány csúcspontja utáni időszak kihívásaival is eltérő időpontokban szembesülnek, fontos figyelembe venni más országok tapasztalatait.

2020.05.18 18:00MTI

A járvány elleni védekezésben észszerű és körültekintő egyensúlyra kell törekedni, tekintettel az emberi élet és egészség védelmére, a gazdaság újraindítására és a normális élet visszanyerésére - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.

A tárcavezető kiemelte: a kormánynak az elmúlt napokban hozott intézkedéseit hármas célrendszer határozta meg, ennek része az egészségügyi ellátórendszer felkészítése egy eddig soha nem látott helyzetre, kedvező startpozíció biztosítása a gazdaságnak az új világgazdasági korszakban, valamint az utazási korlátozások miatt önhibájukon kívül külföldön rekedt magyarok hazahozatala.

Megjegyezte: mivel az európai országok a járvány csúcspontja utáni időszak kihívásaival is eltérő időpontokban szembesülnek, fontos figyelembe venni más országok tapasztalatait.

Kifejtette: hétfőn átlépte a 10 ezret azoknak a magyaroknak a száma, akiknek segítettek hazatérni, és még 541 olyan magyar van, aki a korlátozások miatt eddig nem tudott hazajönni, nekik is minden támogatást biztosítanak. Minden mentesítő járatot bejelentettek az EU-nak, és szinte mindegyik járattal más uniós országok állampolgárait is elhozták, de sem választ, sem támogatást nem kaptak az uniótól - közölte.

Szijjártó Péter elmondta: az egészségügyi védekezés sikere érdekében légihidat hoztak létre Kína és Magyarország között, eddig több mint 130 repülőgép szállított ezen eszközöket. Eddig 132 millió 175 ezer maszk érkezett és még 40 millió 400 ezerre van szerződés. 3298 lélegeztetőgépet hoztak eddig, 1351-et az elmúlt héten. 2 millió 370 ezer teszt érkezett, és még 1 millió 170 ezerre van szerződés, továbbá 68 millió 665 ezer védőfelszerelés jött, és még kevesebb mint egymillióra várnak - sorolta.

Kitért rá: Kínából 850 ezer olyan gyógyszert kaptak, amely jó eredményeket mutat a koronavírusos betegek kezelésében, és amelyet csak három másik országnak adtak, valamint Japánnal is megállapodtak több mint 12 ezer gyógyszer szállításáról.

Megjegyezte: Magyarország több országtól is kapott segítséget, és Magyarország is segített másoknak, így a határon túli magyar közösségeknek, szomszédos és nyugat-balkáni országoknak.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy az elmúlt napokban orvos-szakmai vitákról írt a sajtó, de nyilvánvaló, hogy különböző eszközöket különböző ellátási fázisokban használnak, és amit az egészségügyi terület kér, azt megrendelik és leszállítják az európai szabványoknak megfelelően.

A gazdaságot illetően kifejtette: bár az ellenzék segélyeket követel, a kormány továbbra is a munkahelyek létrehozására fókuszál. Egy uniós szabályváltozást kihasználva legfeljebb 800 ezer eurós összeggel támogatnak Magyarországon működő cégeket, amelyek hajlandók beruházásokat létrehozni - magyarázta.

Közölte: eddig 526 cég - köztük 416 magyar - jelentkezett, összesen 254 milliárd forint beruházást vállaltak, és ezzel 93 650 munkahely megvédését biztosítják. Az erre a célra szánt 50 milliárd forintos keretet megduplázták, és készek újabb pályázati keretet nyitni - mondta. Hozzáfűzte: tárgyalnak az EU-val, hogy a maximális támogatási összeget eltörölhessék, május végére ígért választ az unió.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: politikai vitákkal is szembesültek az elmúlt időben, "alapvető és megmosolyogtató hazugságokkal" a koronavírus-törvény vonatkozásában. Hallhatták, hogy nem ülésezik a parlament és találkozhattak "sunyi nácizással is" - fogalmazott.

Közölte: most, hogy az Országgyűlés arra készülhet, hogy jogszabállyal vessen véget a veszélyhelyzetnek, mindenki, aki "ennek ellenkezőjét hazudta", elnézést kérhetne. Ez ugyan nem fog megtörténni, de elég az, hogy "belesültek a hazugságaikba" - jelentette ki a külügyminiszter.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.