Közlekedés

Ősztől lesz egy új villamosjáratunk

Új villamosjárattal gazdagodhat Budapest.

2020.05.18 05:21ma.hu

Az ősszel új villamosjárat beindítását tervezi a BKK, a hármas metró középső szakasza lezárásával kapcsolatosan. A közlekedési szakemberek egyetértenek abban, hogy a hármas metró középső részének felújításának idején jól jönne egy kötöttpályás mentesítő-járat, hogy ne csupán a dugókban araszoló pótló-buszok jelentsék az utazási kínálatot.

Amennyiben időben elkészülnek az új összekötővágányok a Soroksári út és a Haller utca között, beindulhat az új villamosjárat a Baross tér (Festetics György utca) és a Jászai Mari tér között. Az új járat a Baross tértől a Haller utca végéig a 24-es, majd onnan a Jászai Mari térig 2-es villamos sínpárjain közlekedik majd. Így a Nagyvárad tértől, ahol a déli metrószakasz ideiglenes végállomása lesz, két irányban is viszi majd az utasokat. S természetesen a Jászai Mari tér felé való közvetlen eljutás is fontos.

A járat nagy előnye, hogy nem terheli tovább a Közvágóhídi zsúfolt végállomást, hiszen elkerüli azt. A tervek szerint a 2-es vonalán a mostaninál kevesebb, a 24-esen pedig ugyanannyi kocsi jár majd. Az új villamos a nappali órákban körülbelül 5-6-8 perces sűrűséggel fog közlekedni, hajnalban és késő este, valamint a hétvégéken természetesen ritkábban.

Erre a járatra csak a Ganz csuklósokat lehet beosztani, mert ezek férnek el a Lánchíd hídfője alatti alagútban.

Az új viszonylat a jelenlegi elképzelések szerint vagy a 18-as vagy a 21-es jelzést kapná. Utóbbi esetben a Normafára és a Csillebércre közlekedő autóbuszokat vissza kellene számozni 90-esre, mert egy szám csak egy járaté lehet. (A normafai buszjárat 21-es számozását Tarlós István volt főpolgármester erőltette, pedig ezt a számot már lefoglalta a Mester utca és a Szabótelep közti villamos.) A 18-as szám ugyan a Budai fonódó villamoshálózat kialakításával felszabadult, de túlságosan is a budai oldalhoz kötődik, míg 21-es jelzéssel már két időszakban is közlekedett errefelé villamos, ráadásul a 2-es és a 24-es számhoz is jobban illeszkedik.

Amikor elkészül a hármas metró középső szakasza, továbbra is hasznos lesz a Soroksári út és a Haller utca torkolatában kiépíteni tervezett íves vágánykapcsolat, amely lehetővé teszi, hogy Pesterzsébetről közvetlen járat közlekedjék a Jászai Mari térre. A Haller téren a Mester utca külső szakasza irányába már most is létezik kettős vágánykapcsolat. A Mester utcában továbbra is megmaradna a Ferenc körútig a villamos - írta a 13.kerulet.ittlakunk.hu.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.