Koronavírus-járvány

Azonnal állami felügyelet alá vonták a Kartonpack Nyrt.-t

A pénteki Magyar Közlönyben ez az egyetlen rendelet jelent meg. Ilyen lépésre eddig még nem volt példa a veszélyhelyzetre való tekintettel.

2020.04.17 16:11ma.hu

A veszélyhelyzetre való tekintettel állami felügyelet alá eddig még egyetlen céget sem vont az állam - mostanáig. A pénteki Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében ugyanis pénteken 11 órától állami felügyelet alá került a debreceni székhelyű, tőzsdei társaság, Kartonpack Nyrt. Hogy erre miért volt szükség, az nem derült ki a rendeletből.

A magyar állam nevében a tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos, Juhász Edit, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára fog eljárni a cég élén.

Feladatai közé tartozik majd a cég működőképességének fenntartása, dönthet olyan ügyekben is, melyek kizárólag a társaság közgyűlési hatáskörébe tartoznak. Sőt, Juhász Edit leválthatja a társaság vezető képviselőit, felügyelőbizottságának tagjait, a képviseleti joggal rendelkező személyek képviseleti jogát is korlátozhatja vagy megszüntetheti.

Jelen lehet bármilyen tárgyaláson, felülvizsgálhatja a szerződéseket, betekinthet a számlákba is.

A Privátbankár.hu szerint a Kartonpack Nyrt. első ránézésre nem tűnik olyan társaságnak, amely a létfontosságúnak tekinthető ágazatok egyikébe tartozna. Fő tevékenysége ugyanis papír csomagolóeszköz gyártása. A cég honlapja szerint azonban a partnereik között kiemelt helyet foglal el a gyógyszeripar, ami esetleg indokolhatja az állami felügyelet alá vonást.

A társaságnak 2019-ben 2,5 milliárd forint volt, amiből a végére kicsivel több mint 8 millió forint nyereség maradt az előző évi 100 millió forint után. A cégnél az Opten adatai szerint 103 fő dolgozik.

A cég papírjai az elmúlt napokban elég jól teljesítettek, két nappal korábban a részvények még 14 ezer forintos áron forogtak, az árfolyam pénteken cikkünk írásakor elérte már a 18 500 forintot. A pénteki kereskedésben dél után néhány perccel 5,71 százalékos pluszban voltak a papírok.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.