Koronavírus

Öt repülőgép szállított újabb védőfelszereléseket Magyarországra

Ahogy emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, úgy nő a terhelés az egészségügyi ellátórendszeren is.

2020.04.11 11:00MTI

Öt repülőgép több mint ötmillió maszkot, húszezer tesztet és ötezer pár kesztyűt szállított Magyarországra az egészségügyi ellátórendszerben dolgozóknak a koronavírus-járvány elleni védekezéshez pénteken és szombaton - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.

A bejegyzésben azt írta: ahogy emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, úgy nő a terhelés az egészségügyi ellátórendszeren is. Az eddig kiválóan teljesítő orvosok és ápolók munkájának sikerességéhez azonban elengedhetetlen, hogy a speciális eszközök és a védőfelszerelések folyamatosan rendelkezésre álljanak - hangsúlyozta a miniszter.

Tudatta, hogy ezek folyamatos utánpótlását hivatott biztosítani a Kína és Magyarország közötti légihíd, amelyhez szombaton egy koreai szállítmány is csatlakozott. A repülőgépek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren landoltak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.