Koronavírus-járvány

Operatív törzs: Budapesten berobbanhat a járvány

Az összes magyarországi fertőzött majdnem kétharmada Budapesten és Pest megyében van. A rendőrök szigorúbban lépnek fel mostantól.

2020.04.05 12:16ma.hu

Megtartotta az operatív törzs vasárnap a szokásos tájékoztatóját a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos magyarországi helyzetről. Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta, hogy 733 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 2 idős beteg. Mint elmondta: mindketten idősek, 80 év felettiek voltak. Hozzátette, 66 főre emelkedett a gyógyultak száma is.

Müller Cecília külön kitért a fővárosi adatokra, ugyanis a legtöbb fertőzött Budapesten van: az összes magyar fertőzött 42 százaléka a fővárosban él, Pest megyével együtt ez az arány már 62%. Ez alapján feltételezi, hogy Budapesten berobban a járvány.

Kiemelve kérte, hogy éppen ezért a budapestiek vegyék komolyan a kijárási korlátozásokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kijelölt kijárási idő, a 9-től 12-ig tartó sáv nem arra való, hogy az emberek szociális életet éljenek, hanem hogy elvégezzék a halaszthatatlan teendőiket, de alapvetően továbbra is mindenki igyekezzen otthon maradni. A fiatalabb korosztályt is megkérte, hogy kerüljék a csoportos találkozókat.

Ha ezeket nem tartják be a fővárosban és Pest megyében, akkor a járvány terjedése robbanásszerűen megnőhet, ezért a jövőben még szigorúbban fogják felszólítani az embereket.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.