Bűnügy

Letartóztattak egy férfit, aki csavarhúzóval támadt egy buszsofőrre

A gyanú szerint a férfi kedden egy BKV-járaton hangosan szidalmazta a buszsofőrt, majd csavarhúzóval megfenyegette, hogy megöli. A sofőr a busszal az egyik kerületi rendőrkapitányságnál állt meg.

2020.04.03 23:30MTI

Elrendelték egy férfi letartóztatását, aki kedden csavarhúzóval támadt rá egy BKV-busz sofőrjére - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.

Közleményük szerint a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság nem véglegesen, egy hónapra rendelte el, és a kényszerintézkedés helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte meg.

A gyanú szerint a férfi kedden egy BKV-járaton hangosan szidalmazta a buszsofőrt, majd csavarhúzóval megfenyegette, hogy megöli. A sofőr a busszal az egyik kerületi rendőrkapitányságnál állt meg.

A férfit azzal is gyanúsítják, hogy március 16-án egy pékségben és egy elektronikai üzletben is hangosan szidalmazta és csavarhúzóval fenyegette az eladókat. A pékség eladóját megrúgta, az elektronikai üzlet dolgozói felé pedig szúró mozdulatokat tett a csavarhúzóval.

A férfi ellen - aki büntetlen előéletű és elmondása szerint pszichiátriai kezelés alatt áll - egy február 12-ei garázdaság miatt büntetőeljárás folyik.

A bíróság minderre tekintettel megállapította, hogy fennáll a bűnismétlés veszélye, valamint a férfi személyi körülményei, a vélhetően a betegségéből fakadó kiszámíthatatlan viselkedése és az eljárás során tanúsított magatartása kizárja bűnügyi felügyelet alkalmazását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.