Koronavírus-járvány

Lélegeztetőgépre került egy koronavírusos magyar háziorvos

Müller Cecília tisztifőorvos állítja: nem az állam dolga őket védőfelszereléssel ellátni.

2020.03.31 20:54ma.hu

Lélegeztetőgépre került egy magyar háziorvos, aki igazoltan koronavírussal fertőzött, emiatt is került kórházba – értesült biztos forrásból az Index. Információik szerint ráadásul a hétvégén nyilvánosságra került két eseten túl több magyarországi háziorvos fertőződött már meg, többeket pedig a betegség gyanújával vizsgálnak, illetve karanténba is helyeztek. A koronavírusos háziorvosok létszámára és állapotára vonatkozó, hétfőn feltett kérdésükre az operatív törzs egyelőre nem válaszolt.

"Két alkalommal juttattunk védőfelszerelést a háziorvosoknak, annak ellenére, hogy ez alapvetően az ő feladatuk, ezt mindig a betegellátó, a munkáltató feladata beszerezni" - mondta hétfőn Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján.

Emellett arról beszélt, hogy már átszervezték a háziorvosi betegellátást, kivonták abból a 65 éven felüli háziorvosokat (az alapellátásban dolgozók több mint 50 százalékát), és az érvényes eljárásrend szerint csökkentették az orvos-beteg találkozásokat. A rendelkezéseknek megfelelően elsősorban telefonos konzultációval kellene az orvosoknak elvégezniük a rendelési kötelezettségüket, szerintük viszont ez a gyakorlatban nem működik.

Az eljárásrend preferálja ugyan a személyes háziorvos-beteg találkozások minimalizálását, ugyanakkor a személyes vizsgálatot igénylő eseteket ellátásának szükségességét nem zárja ki, amelyhez az előírásoknak megfelelő védelemmel kell felszerelni az alapellátó szolgáltatókat.

A valóságban ugyanis hiába terelné az országos tisztifőorvos kizárólag telefonos útra a rendelést, mert még mindig nagyon sokan nem telefonálnak, hanem személyesen fordulnak a háziorvosokhoz.

Vasárnap a KSH felmérése közölt adatokat arról, hogy összesen 6100 háziorvosa, és házi gyermekorvosa van az országnak, mintegy 1400 (főként ezer fő alatti) településen nincs helyi praxis. A háziorvosok több mint fele pedig 65 éven felüli.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.